Németország a döntőben

Bázel |

<p>A Nationalelf eddig ötszor jutott a legjobb négy közé, ellenfele, Törökország még sosem jutott az elődöntőig.</p>

Németország-Törökország 3:2

A Nationalelf eddig ötször jutott a legjobb négy közé, ellenfele, Törökország még sosem jutott az Eb-elődöntőig.
Az első kapura lövés a meccs 7. percében történt, Kazim-Richards (török) próbálkozott, de Lehmann simán védte.
A német tábor nagy kétségbeesésére a mérkőzés 22. percében Ugar Boral Lehmann lábai között lőtt a kapuba.
Az egyenlítésre 4 percig kellett várni, a 26 percben Schweinsteiger egyenlített. Ez maradt az első félidő végeredménye is.

A második félidőben, a mérkőzés 79. percében Miroslav Klose szerezte meg a vezetést a németeknek. A törökök a 88. percben Semih Sentürk góljával egyenlítettek. A kommentátorok már hosszabbítást és tizenegyeseket emlegettek, amikor Philipp Lahm az ötösről a török kapuba bombázott a 90. percben, eldöntve a mérkőzés végeredményét. A német válogatottal tehát biztosan találkozunk vasárnap a döntőben.

A tévénézőknek ebben a mérkőzésben nem sok örömük volt, gyakran ugyanis kép nélkül voltak kénytelenek követni az eseményeket, csak a kommentárra hagyatkozva, a harmadik gólról le is maradtak. A hiba a közvetítő vonalban volt.

Játékvezető: Massimo Busacca

Asszisztensek: Matthias Arnet, Stéphane Cuhat

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?