Németh Szilárd ismét gólt lőtt

Németh Szilárd újra remekelt! Csak csereként lépett pályára a sereghajtó West Ham ellen, de ennek ellenére ismét gólt lőtt és megmentette csapatát a csúfos vereségtől. Ebben az idényben negyedszer talált a hálóba, és az olasz Maccaronéval együtt a Middlesbrough legeredményesebb játékosa.

A Dortmund cseh csatára, Jan Koller (középen) szombaton is jó teljesítményt nyújtott TASR/EPA-felvéte „Jól ment a játék, a gólon kívül még többször is veszélyeztettem az ellenfél kapuját. Remélem, McClaren edzőnek ismét bebizonyítottam, hogy az én helyem a pályán van, nem pedig a kispadon” – nyilatkozta lapunknak Németh Szilárd. Folytatta menetelését a Manchester United, amely hazai pályán az Arsenalt győzte le, és két pontra megközelítette az élen álló londoniakat. ,,Remek teljesítményt nyújtottunk, helyenként parádés futballt mutattunk be” – mondta a meccs után a hazaiak mestere, Alex Ferguson. A szombati nap legnagyobb meglepetése Charltonban született, ahol kikapott a nagyon gyengén játszó Liverpool.

A BL-kudarc után a Bayernnak már csak a hazai bajnokság maradt. Itt azonban, úgy tűnik, hogy nincs ellenfele. Az UEFA Kupában szereplő Stuttgart sem tudta a bajorokat megállítani, a müncheniek simán nyertek 3:0 arányban. A bajorok már 443 perce nem kaptak gólt a Bundesligában! Annak ellenére, hogy már két góllal vezetett a Hertha, végül csak döntetlenezett a Wolfsburggal szemben. A vendégek egyenlítő gólja a ráadás harmadik percében esett. Szenzációs mérkőzést játszott a skót labdarúgás két óriása, a Rangers és a Celtic. A 19. másodperctől ugyan vezetett a Celtic, de a három pont végül otthon maradt.

ANGLIA – 17. forduló: Manchester United–Arsenal 2:0, góllövők: Verón (20.), Scholes (72.); Aston Villa–Newcastle 0:1, g.: Shearer (82.); Bolton–Blackburn 1:1, g.: Okocha (8.), ill. Short (90.); Charlton–Liverpool 2:0, g.: Euell (36.), Konchesky (78.); Everton–Chelsea 1:3, g.: Naysmith (43.), ill. Stanic (5.), Hasselbaink (28.), Grönkjaer (90.); Fulham–Leeds 1:0, g.: Djetou (10.); Middlesbrough–West Ham 2:2, g.: Németh (58.), Ehiogu (88.), ill. Cole (46.), Pearce (76.); Németh Szilárd a 46.perctől játszott, Southampton–Birmingham 2:0, g.: Beattie (60., 83.); Tottenham–West Bromwich 3:1.

NÉMETORSZÁG – 16. forduló: Hertha–Wolfsburg 2:2, góllövők: Simunic (25.), Goor (47.), illetve Ponte (63.), Madsen (93.); a hazaiaknál Király és Dárdai, a vendégeknél Karhan is végigjátszotta a meccset, Nürnberg–Cottbus 2:2, g.: Nikl (42.), Petkovics (50. – 11-esből), ill. Kaluzsnij (15.), Jungnickel (86.); a vendégeknél Lőw végig a pályán volt, 1860 München–Leverkusen 0:3, g.: Bierofka (9.), Berbatov (51.), Neuville (89.); Bielefeld–Rostock 3:0, g.: Wichniarek (45., 55.), Reinhardt (81.); Schalke–Bremen 1:1, g.: Sand (8.), ill. Daun (4.); Lisztes a Werdernél a 78. percig játszott, Stuttgart–Bayern 0:3, g.: Zickler (29.), Santa Cruz (34., 69.); Dortmund–Kaiserslautern 3:1, g.: Rosický (22.), Amoroso (74., 78.), ill. Dominguez (25.); Mönchengladbach–Hannover 1:0, g.: Demo (16.); Hamburg–Bochum 1:1, g.: Barbarez (56.), ill. Graulund (90.).

OLASZORSZÁG – 13. forduló: AC Milan–AS Roma 1:0, góllövő: Inzaghi (73.); Lazio–Inetrnazionale 3:3, g.: Lopez (10. – 11-esből, 31., 38.), ill. Couto (40. – öngól), Emre (67., 76.); Brescia–Juventus 2:0; Modena–Como 1:1; Parma–Reggina 2:0; Perugia–Piacenza 0:0; Udinese–Empoli 2:1. A Torino–Atalanta meccs elmaradt.

SPANYOLORSZÁG – 13. forduló: Malaga–Villarreal 1:1, góllövők: Dario Silva (76.), illetve Palermo (58.); Huelva–La Coruna 1:1, g.: Molina (20.), ill. Tristan (26.); Vallecano– Barcelona 1:0, g.: Azkoitia (64.); FC Sevilla–San Sebastian 0:1, g.: Karpin (71.); Valencia–Santander 2:0, g.: Angulo (41.), Carew (47.).

BELGIUM – 15. forduló: FC Bruges–Anderlecht 2:1; Antwerp– Westerlo 1:2; Charleroi–La Louviere 1:1; Mouscron–Beveren 0:0; Gent–Mechelen 2:0; Lierse–St. Truiden 0:2; Mons–Beerschot 2:1.

HOLLANDIA – 15. forduló: Roosendaal–Excelsior 1:1; De Graafschap–Ajax 1:1; Heerenveen–Feyenoord 3:1; Tilburg–Alkmaar 3:1; Utrecht–Eindhoven 1:3; T. Enschede–Groningen 0:0; Nijmegen–Arnhem 2:0; Waalwijk–Roda Kerkrade 3:1.

SKÓCIA – 19. forduló: Rangers –Celtic 3:2; Aberdeen–Motherwell 1:1; Dundee Utd.–Hibernian 1:1; Hearst–Livingston 2:1; Kilmarnock–FC Dundee 2:0; Partick– Dunfermline 4:0. (dut)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?