Nemcsik a kardkirály

Budapest. Aranyérmet szerzett Nemcsik Zsolt a Renault Kupáért rendezett Gerevich-Kovács-Kárpáti budapesti férfi kard Grand Prix-viadalon, miután a döntőben 15:9-re verte az amerikai Smartot. Magyarország az ötödik helyen zárt a csapatversenyben.
„Úgy jöttem ide, hogy a hazai közönség kötelez.

Budapest. Aranyérmet szerzett Nemcsik Zsolt a Renault Kupáért rendezett Gerevich-Kovács-Kárpáti budapesti férfi kard Grand Prix-viadalon, miután a döntőben 15:9-re verte az amerikai Smartot. Magyarország az ötödik helyen zárt a csapatversenyben.

„Úgy jöttem ide, hogy a hazai közönség kötelez. Mindenképpen jól szerettem volna vívni, de azért azt nem tervezhettem, hogy pontosan így sikerül – nyilatkozta a győztes magyar kardozó. – Jól ment, s ennek ma többen látták kárát. Sydney és Athén olimpiai bajnokát is le tudtam győzni. Covaliutól egy kicsit tartottam, mert a múlt héten Athénban egyéniben és csapatban is nyertem ellene, számítottam rá, hogy vissza akar vágni, és kitalál valamit. Ez így is történt, de nekem sikerült megfelelően reagálnom. Montanóra pedig, úgy érzem, most először tudtam igazán ráerőltetni az akaratomat.” Összesen 12 magyar vívó indult a 132 fős mezőnyben. A végeredmény: 1. Nemcsik, 2. Smart, 3. Dumitrescu és Covaliu (románok), 28. Decsi és Lengyel (magyarok).

Vasárnap a csapatverseny tartogatott néhány meglepetést: nem került a legjobb négy közé sem Magyarország, sem a világranglistán vezető Franciaország. Végül a Nemcsik Zsolt, Lontay Balázs, Decsi Tamás, Szilágyi Áron összeállítású világbajnok hazai együttes az ötödik helyen végzett, győzött: Dél-Korea. „Nagyon kiegyensúlyozottá vált a mezőny, a franciák és az oroszok nem kerültek a négy közé, miközben két távol-keleti csapat is ott van, ráadásul a németek is, akiknek pedig számottevő volt a hátrányuk az olimpiai rangsorban. Az biztos, hogy a hátralévő két versenyen, Plovdivban és Algírban jó eredményt kell elérni, ráadásul az utóbbi verseny mindenképpen beleszámít majd az összesítésbe, mert Európán kívüli verseny. Nagy változások a mostani eredményekkel nem valószí?nűek, szerintem mi meg tudjuk őrizni második helyünket, de bosszantó a tudat, hogy akár már hátra is dőlhetnénk” – mondta az olimpiai csapatesélyekről Nébald György magyar szövetségi kapitány.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?