Athén. A kajakosok és kenusok tegnapi 500 méteres középfutamai során eldőlt, hogy a pénteki és szombati finálék mindegyikében, azaz 12 számban lesz magyar egység az athéni olimpián. Kajak egyesben a 27.
Nem ment a szlovákoknak
Athén. A kajakosok és kenusok tegnapi 500 méteres középfutamai során eldőlt, hogy a pénteki és szombati finálék mindegyikében, azaz 12 számban lesz magyar egység az athéni olimpián. Kajak egyesben a 27. születésnapját ünneplő, Sydneyben negyedik Vereckei Ákos féltávnál még negyedik volt, de aztán rákapcsolt, és végül második lett. A kenu egyesben Joób Márton egyenletesen lapátolva végig az első, illetve második helyen haladt a középfutamában, s a célba érkezésnél csak a csehek klasszisa, Martin Doktor volt előtte. Kajak párosban Kammerer Zoltán, Storcz Botond duó biztosan nyert. Kenu kettesben Kozmann György és Kolonics György is remekelt, végig továbbjutó helyen haladt, végül csak a jobb hajóberúgás és öt századmásodperc döntött a román egység javára. Rendeztek még futamot a női K-1-ben és K-2-ben, azonban Janics Natasa egyesben, valamint Kovács Katalinnal párosban már kedden bemasírozott a fináléba. Viszont rossz napjuk a szlovákoknak, a három egység közül egynek sem sikerült döntőbe jutnia. Martin Chorváth K1-ben csak hetedikként ért célba (az első három került a fináléba). Annak ellenére, hogy a kenus Marián Ostrčil közel 5 másodperccel jobb időt ért el, mint az előfutamban, az erős mezőnyben ez csupán a hatodik helyre volt elegendő. Szintén hatodik lett a Peter Páleš, Daniel Biksadský kenu kettes. Tehát az 500 méteres döntőkben mindössze Marcela Erbanová képviseli a szlovák színeket, aki már kedden biztosította helyét a legjobbak között. (mti, sita)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.