Nem légvárat építenek Dunaszerdahelyen

Remek a kiindulási alap: tizenhat ponttal a negyedik helyen telel a fiatal dunaszerdahelyi női kézilabdacsapat az I. ligában. Öt csapatnak van azonos pontszáma az élen. Mi kerekedhet ebből tavasszal?

Remek a kiindulási alap: tizenhat ponttal a negyedik helyen telel a fiatal dunaszerdahelyi női kézilabdacsapat az I. ligában. Öt csapatnak van azonos pontszáma az élen. Mi kerekedhet ebből tavasszal? Helyzetkép és kilátások Prikler Szilviától, a csallóköziek pozsonyi edzőjétől.

Mit mondott játékosainak az idei első edzésen? Mire figyelmezette őket?

Arról beszéltem, hogy folytatni kell, amit ősszel elkezdtünk. Nem beszéltem az állásról, pontszámainkról. Nekünk az a fontos, hogy úgy haladjunk tovább, mint ahogyan idáig eljutottunk. Otthon hozni a meccseket, és a bajnokság végére a mezőny első felében végezni.

Mindenkit viszontlátott az öltözőben, vagy új arcok is megjelentek?

Egy pár ifikorú játékos feltűnt, de a csapat megmaradt korábbi összetételében.

Ősszel igazán remekelt újonc együttese. Nyolc győzelem mellett csak háromszor kapott ki. Szóba került ez a kiváló helytállás az idény után is a klubban, csapatmegbeszélésen, edzésen?

Volt visszhangja szereplésünknek. A klubban nagy az öröm, teli a lelátó, jön a sok gyerek kézilabdázni. Ennél jobb reklámot nem kaphat a sportág. Az is szuper, hogy otthon rendre nyertünk. Nyáron jöttünk fel az I. ligába, a lányok látják, hogy érdemes és van értelme edzeni. Most már naponta gyakorolunk. És szeretnek is dolgozni. Nem profik, szabadidejük rovására teszik.

Pontszámban ugyanúgy állnak, mint négy további riválisuk. Mire készülnek? A II. liga után az elsőt is meg akarják nyerni?

Nem kimondott célunk. Mint említettem, ugyanúgy kívánunk dolgozni, mint eddig, hogy stabil alapokon legyen a kézilabda a klubban. Újságírói kérdésekben tér vissza a csúcsra törés. Ismerem a csapat erejét, tudom, mire képesek a lányok. Ez az együttes még nem kész a közös szlovák–cseh bajnokságra. Nagyon jók nálunk az alapok. A II. liga megnyerése konkrét cél volt, megvalósítottuk. Az I. liga kiegyensúlyozottabb, egyenlő erők küzdelme. Nálunk még a tapasztalatszerzésen és a csapatépítésen a hangsúly. Ezért kevésbé gondolkodunk konkrétumokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?