Nem jött be a tuti tipp

Rimaszombat. „Kiváló foci, nagyszerű akciók, egyelőre null-null, de sajnálhatod, hogy nem jöttél” – kiabálta a telefonba a szokásos drukkerzajt túlharsogva a Rimavská Sobota–Michalovce mérkőzés első félidejének vége felé egy szurkoló, akinek egy gyenge meccsen egyetlen öröme volt, hogy a barátját jól beugratta.

Rimaszombat. „Kiváló foci, nagyszerű akciók, egyelőre null-null, de sajnálhatod, hogy nem jöttél” – kiabálta a telefonba a szokásos drukkerzajt túlharsogva a Rimavská Sobota–Michalovce mérkőzés első félidejének vége felé egy szurkoló, akinek egy gyenge meccsen egyetlen öröme volt, hogy a barátját jól beugratta. A telefon másik végén lévő átvágott szurkoló bizonyára tényleg sajnálkozott, mert nem látta, amit mi láttunk: a nullát. Sőt, nullákat – két nullát az eredményjelzőn és egy nagy nullá(val felérő játéko)t a pályán. A végeredmény mégsem 0:0 lett, mert szerencsére volt második félidő is.

A vendégeknek már egy pont is nagyon sokat segített volna a bentmaradásért folytatott harcban, volt is megannyi tutibiztos háttérinfó, hogy a vendégek szépen meg is fogják szerezni azt az egy pontot. A meccs elején tényleg jól is játszottak a nagymihályiak (legalábbis jobban, mint a hazaiak), de helyzetük nem volt, szünet után meg az addig álmos gömöriek is felébredtek („Nagyon jól osztottuk be az erőnket, nem mentünk fejjel a falnak, megvártuk, míg a nagymihályiak lendülete alábbhagy” – magyarázta Vass Ferenc vezetőedző). A gólhoz elég volt egyetlen jól sikerült akció: az 57. percben Čižmár passzolt Lazúrhoz, aki a szélről laposan tette középre, ahol Zsivanovics már várta a labdát, és könnyedén a hálóba lőtt. A szerb légiós hason csúszva ünnepelt, mindjárt jobb kedvük lett a drukkereknek is, s azok, akik tutibiztos döntetlent tippeltek, egycsapásra megkönnyebbülten hajtogatták, hogy mégiscsak rendesek ezek a fiúk. A meccs végén slusszpoénként még Šándor is betalált: a fiatal játékos csereként állt be, és (miután a nagymihályi kapus csúnyán elnézett egy előreívelt labdát) rögtön első labdaérintéséből gólt szerzett. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?