„Nem esett jól, hogy bácsinak szólítottak”

Az aranyérmet azonban mankóval vette át, súlyos sérüléséből két évig lábadozott.

Hazatérése után Pakson játszott, de kevesellte a játéklehetőséget. A téli felkészülést a REAC-nál kezdte, februárban azonban próbajátékra hívta a Vasas, ahol Komjáti András vezetőedző 35 évesen is fantáziát látott benne. Lisztes Krisztiánnal, a piros-kékek játékmesterével a Fáy utcában beszélgettünk.

Végh Zoltán kapussal együtt ön a Vasas rangidős játékosa. Mennyire hallgatnak önre a csapattársak?

Ezzel abszolút nincs probléma. Nagyon gyorsan elfogadtak a fiatalok és az idősebbek is. Azon vagyok, hogy az edzéseken és a mérkőzéseken a maximumot hozzam ki magamból, és a srácok előtt a teljesítményemmel esetleg példakép lehessek. Ez talán azért is jó lenne, mert én nem vagyok a pályán egy ordítozó, fegyelmező típus. Remélem, hogy a pozitív kisugárzásom a teljes csapatra hatással tud lenni.

Ez esetleg nagyobb tiszteletet is jelent önnel szemben?

Teljesen így van, ez érződik néhány fiatalon. Főleg az első héten vettem észre, amikor a Fáy utcába kerültem. Az idő múlásával ez a tisztelet továbbra is megmaradt, de már annyira nem észrevehető. A többiek is rájöttek, hogy én is csak egy játékos vagyok a 11-ből, és egy közös célért, a győzelemért dolgozunk.

Van esetleg olyan 18 éves csapattársa, aki magázza?

Nem, nem. Rosszul is érezném magam, ha a csapattársam magázna. De előfordult már, hogy magáztak. Pont ezen a héten jártunk a Vasas pasaréti utánpótlásbázisán, ahol az ifisták Krisztián bácsinak szólítottak, és nem esett jól.

Paksról került a fővárosba a Vasashoz. Miért hagyta ott a vidéki csapatot, s miért pont az angyalföldieket választotta?

Gellei Imre edzősködése alatt érkeztem Paksra. A mestertől megkaptam a bizalmat, sokat játszhattam, szerintem jól is teljesítettem. Majd volt egy edzőváltás, és az új tréner egyre kevesebbet foglalkoztatott. Azért váltottam, mert keveselltem a kapott játéklehetőséget. S azért a Vasast választottam, mert mindenféleképpen szerettem volna Budapesten maradni. Arról nem is beszélve, hogy beleuntam az ingázásba Budapest és Paks között. A sorsom pedig optimálisan alakult, hogy a Vasashoz kerülhettem.

Maradt önben tüske, mikor eljött Paksról?

Azért ezt nem mondanám, csak levontam a szükséges konzekvenciákat. Amikor az emberre nem tartanak igényt, tovább kell lépni. Ezt tettem én.

Miért nem a Fradihoz ment vissza?

Nagyon egyszerű a válasz: mert nem hívtak, pedig tudták, hogy eljövök Paksról.

Hogy érzi, beférne a mai Ferencvárosba?

Mostani formámban ez nem lehetne kérdés. Remélem, ezt a tavaszi teljesítményem itt a Fáy utcában még inkább alá fogja támasztani.

Ha valóban sikeres lesz a tavasza, várni fogja a telefonhívást az Üllői útról?

Nagyon sokat köszönhetek a Fradinak. Kilencévesen már a zöld-fehérek kölyökcsapatában játszottam, de nem vagyok az az ugrálós típus. A Vasasnál jól érzem magam, és véleményem szerint nincs miért innen elmennem, még akkor sem ha hívnának. Arról nem is beszélve, hogy szeretném meghálálni azt a bizalmat, amit megkaptam Komjáti András vezetőedzőtől. Fél plusz fél évet írtam alá, és összességében szeretnék még legalább két évet játszani. Nem gondolkodom most már a Fradiban.

Miért fontos még mindig ennyire a foci?

Nagyon sok időmet elvette a németországi sérülésem, és még „éhes” vagyok. Motiváltnak érzem magam, és azért is szép ez a sportág, mert minden héten meg lehet újulni. Nekem azért már csak rövid távú terveim vannak. Mindig a következő mérkőzés a legfontosabb, mindig a következőből kell kihozni a maximumot, és akkor nem lehet elégedetlen velem senki. Aztán ha összeadódnak ezek a mérkőzések, nagyon szép eredményt lehet elérni.

A tízéves németországi profiskodása alatt, gondolom, jól keresett, és megalapozta a foci utáni jövőjét. De érzem a beszélgetésünkben és a válaszaiban, hogy ön valóban imádja a focit, és elsősorban nem a pénzért csinálja még most, 35 évesen is.

Köszönöm ezt a megállapítását. Valóban nagyon nehéz abbahagyni azt, amit az ember nagyon szeret, és gyerekkora óta képvisel. Szeretet és élvezet nélkül ezt nem is lehet csinálni. A sérülésem alatt éreztem igazán azt, hogy nekem valójában a foci az életem.

Negyvenkilencszeres válogatott. Meglehet a félszáz, vagy csak majd a búcsúmérkőzése alkalmával?

Szerintem nem lesz belőle ötven. A mostani válogatottat nézve egyértelmű, hogy az a tendencia, a fiatalokat kell beépíteni. Az én posztomon pedig külföldön légióskodó srácok vannak, akiket jobban megillet a címeres mez, mint engem.

Az őszi szerepléshez képest tavasszal elég jól megy a Vasas szekere, a csapat tavasszal még nem szenvedett vereséget, ráadásul gólt sem kapott. Meddig tarthat ez a lendület?

Amikor télen idekerültem, 17 pontja volt a Vasasnak, most 25 pontnál járunk, és a 10. helyen állunk a bajnokságban. Mindenféleképpen az a cél, hogy biztosan bentmaradjunk az első osztályban. Nagyon tömör a táblázat, soha nem tudni előre, hogyan alakulnak a mérkőzések. Remélem, a bentmaradással nem lesz gond. Minél hamarabb el kellene érni a megnyugtató pontszámot ehhez, és akkor még felszabadultabban tudnánk játszani.
Albert József