Sport

Nem egészen igazságos döntetlen Komáromban

Komárom | A II. labdarúgóliga 19. fordulójában az ötödik helyen álló komáromi KFC 1:1-et játszott a hetedik helyen tanyázó Dubnicával.
Jóba Mihály

2019. március 17. 12:20

Tömegjelenet a dubnicaiak kapuja előtt (Karol Scholtz felvétele)

Az összecsapás azért is vonzó volt, mert a dubnicaiak az első tavaszi fordulóban simán 4:1-re legyőzték a zsolnai utánpótláscsapatot, a Duna-partiak pedig kisebb meglepetésre 2:0-ra kikaptak Pozsonyban a Petržalkától. Két hasonló játékerejű csapat találkozott Komáromban, amit az 1:1-es döntetlen is igazol, igaz, kellett hozzá némi játékvezetői segédlet: Nurkovics elkaszálásánál és egy tizenhatoson belüli kezezésnél is elmaradt a büntető a hazaiak javára.

Az első percek jelezték, hogy mindkét csapat támadófocit játszik, és győzelemre törekszik. A 4. percben egy bal oldali támadás után az egyik dubnicai játékos elé pattant a labda, de a csatár gólhelyzetben gyatrán fölé emelt. A komáromiak gyorsabbak voltak a középpályán, mint az előző meccsen a Petržalkával. A 9. percben egy jó passz után Lupčo tört be a tizenhatoson belülre, s éles lövését kisebb gonddal védte Digaňa, a vendégek kapusa. A Duna-partiak az első félidőben aktívabbak voltak a vendégeknél,  amit a 6:1-es szögletarány is jelez. Sokkal többet foglalkoztatták a vendégek kapusát, akinek szüksége volt néhány bavúrra is. A 35. percben azonban kapitulált Digaňa, mert Domonkos 25 méterrről megeresztett bombáját a jobb alsó sarokból csak kiütni tudta, de Nurkovics jókor érkezett és a bal sarokba lőtt – 1:0. A vendégek is vezettek néhány veszélyes támadást, de a Duna-partiak hátvédsora és Slávik kapus mindig résen volt.

komáromi focisták

A második félidőben aktívabban kezdtek a dubnicaiak, s Sláviknak sokkal több védeni valója volt, mint az első félidőben. A komáromiak azonban érzékelték az egyenlítés veszélyét, és Nurkovics középen, valamint Erik Ujlaky a jobb szélen többször veszélyeztették a vendégek kapuját. Az 58. percben a komáromiak gólzsákja, Nurkovics – 13 góljával második a góllövőlistán – egy pontos passzt követően elhúzott a balhátvéd mellett, már az ötös sarkánál tartott, amikor hátulról elkaszálták, de a játékvezető csak szögletet látott... A 60. percben Zemko távoli jól helyezett lövését védte Digaňa. Néhány perccel később egy ártalmatlannak tűnő jobb oldali támadás végén a góllövőlistát vezető Miladin Vujosevics csípte el a labdát a szögletzászó közelében, becselezte magát a tizenhatoson belülre, és éles szögből leadott lövése a hosszú sarokban kötött ki – 1:1. A hátralévő 20 percben mindkét csapatnak voltak gólhelyzetei, de kihasználatlanok maradtak. A legveszélyesebb Erik Ujlaky jobb oldali beadása volt Nurkovics elé, akit a hátvédek és a kapus elsodortak, így a labdát a gólvonaltól fél méterre nem sikerült a hálóba segítenie. Maradt az 1:1, meg az egy pont a három helyett. A Duna-partiak maradtak az ötödik, a vendégek pedig a hetedik helyen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Decembertől büntethetik a rollerezőket

Szúnyoginvázió: a szaktárcához fordultak segítségért a Komáromi járás települései

Rács mögött marad a horóci gyilkos

A szlovákiai családoknak megéri külföldön vásárolni

Az Art Film Fest díjazottjai

Összeütközött és lezuhant két harci repülőgép Németországban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?