Budapest. Eva Maria Barki a magyar sportolók elleni provokációnak tartja, hogy a diszkoszvető Fazekas Róbertet és a kalapácsvető Annus Adriánt doppingvétség miatt megfosztották athéni olimpiai aranyérmétől.
„Nem áll mellettük a nemzet...”
Barki úgy véli: Fazekas esetében azt kellett volna vizsgálni, hogy miért nem tudott elégséges mintát adni, az előírt 75 helyett csak 25 millilitert. Szerinte a szabályok kimondják: az elégtelen mintaadás csak akkor minősül vétségnek, ha „komoly indok nélkül” történik. Hozzátette: nagyon csodálkozik, hogy a magyar illetékesek nem tettek panaszt az „embertelen bánásmód” ellen, hiszen az ellenőrök „undorító módon” bántak Fazekassal.
„Orvosi szakvélemények támasztják alá, hogy ilyen különleges stresszhelyzetben természetes, ha valaki nem tud vizeletet adni. Az is probléma, hogy az athéni fegyelmi tárgyaláson nem állt rendelkezésre erről orvosi szakvélemény” – mondta Barki, aki szerint nem vizsgálták meg a leadott 25 millilitert, ebből is látszik, hogy hadjárat folyt a két sportoló ellen.
„A fegyelmi tárgyaláson is jelen kellett volna lennie egy ügyvédnek, aki védi a versenyzőket, akkor nem született volna a kizárásukról határozat!” – jelentette ki.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.