„Néha az edző ijed meg a legjobban”

Miért nincsenek jelenleg felnőtt páros műkorcsolyázók Közép-Európában? A négy ország közös bajnokságán a fiatalabb korosztályokban is mindössze három duó indult…A fő gond az, hogy alapjában véve kevesen korcsolyáznak. Én párosedző vagyok, de nekem is csak egy kettősöm van a klubomban, mert nehéz találni egy lányt és egy fiút, aki összeillik. A toruni klubban, ahol edzősködöm, jóformán alig vannak fiúk. Egyszer ugyan volt egy fiú, aki szeretett volna párosozni, de Lengyelországban nem találtunk neki párt, költözni pedig nem akart. Közép-Európában nem olyan gyakori, hogy fiatalok is messzire költöznek egy partner miatt, Észak-Amerikában ez megszokott. S azt sem szabad elfelejteni, hogy a páros műkorcsolyázás nagyon veszélyes. Néhány gyerek kipróbálja, de a legkisebb baleset után már nem akarja folytatni. A gyerek fél a balesetektől, vagy inkább a szülő?Nem is mondanám, hogy a szülő. Néha az edző ijed meg a legjobban. Lengyelországban kevés olyan edző van, aki a párosokra specializálódik, de az egyénizők edzői néha úgy gondolják, érdemes lenne összerakni egy párost, hiszen ott kisebb a mezőny, könnyebb lenne világversenyre kijutni. De ez nem így működik. Az emelések és a dobott ugrások veszélyesek, és ha történik valami malőr, az edző inkább azt mondja, ez nem éri meg. Örülök neki, hogy a nemzetközi szövetség elindított egy szemináriumot páros műkorcsolyázóknak és edzőknek. Én már 10–12 éve segédkezem ebben a képzésben, amelynek célja, hogy új párosedzőket neveljünk ki. Ma már sokkal jobb a helyzet, mint 5–6 éve. Ha egy gyerek konkrétan párosozni akar, mire kell ügyelnie?Elsősorban kell két személy, akik illenek egymáshoz, és jól kijönnek. Meg kell felelniük bizonyos külső kritériumoknak is: a lány nem lehet túl magas, a fiúnak viszont magasnak és erősnek kell lennie. És hát – nos, szükségük lesz egy edzőre… Észak-Amerikában bevett szokás, hogy a műkorcsolyázók junior korukig egyéniben és párosban is versenyeznek, néhányan még felnőttként is kísérleteznek ezzel.Fiatalkorban ez mindenképpen hasznos. Ha egy kisgyerek csak párosozni fog, akkor csak néhány ugrást fog megtanulni, de az ugrások ugyanolyan fontos elemek, mint az összes többi. Ha valaki megteheti, van elég jégideje, akkor mindenképp gyakorolja a párost és az egyénit is. Többször volt már példa arra, hogy egy egyéniben kevéssé sikeres versenyző párosra váltott. Ilyenkor mi a legnehezebb?Nem szabad elfelejteniük, hogy van mellettük valaki más is a jégen. Ügyelniük kell rá, hogy összhangban legyenek, figyelniük kell a másikra. Néha egy volt egyéniző nehezen érti meg, hogy már nem ő a legfontosabb, nem ő a sztár. Egy páros műkorcsolyázó hiába teljesít hibátlanul, ha a partnere ront, elúszik a jó eredmény. Hogyan lehet ezzel megbirkózni?Aki úgy dönt, hogy együtt fog korcsolyázni valakivel, annak meg kell tanulnia, hogy többé nincs „te” vagy „én”, onnantól kezdve „mi” vagyunk. Ha a partnerem valamikor hibázott, sosem mondtam azt, hogy Dorota rontott. Mindig mi hibáztunk. Egy páros egy egységet alkot. Ha sikeresek, közös az öröm, ha kudarcot élnek át, közös a bánat. Sok olyan korcsolyázót ismerek, aki nem szerepelhetne párosban, pont azért, mert nem lenne képes felfogni, hogy már nem csak ő számít. Edzőként mit tart a legfontosabbnak a munkájában?2003-ban úgy döntöttünk Dorotával, hogy Kanadába költözünk, és Richard Gauthier-val fogunk edzeni. Akkor – még aktív korcsolyázóként – megtapasztaltuk, milyen fontos a jó hangulat. Ha az ember jó érzésekkel, felszabadultan, mosolyogva edz, az sokkal többet ér, mintha órákon át gürizne egy rossz környezetben. Richard iskolájában mindig jó volt a hangulat, s most mi is ezt szeretnénk elérni a saját klubunkban. Partnerével, Dorota Zagorskával a jégen kívül is egy párt alkotnak. Hogyan tudták összeegyeztetni a munkát és a magánéletet?Fontos volt, hogy különválasszuk az edzést és a családi életet. Ami otthon történt, azzal nem foglalkoztunk a jégpályán, és fordítva. Ha valaki ezt nem tartja be, akkor sokkal nehezebb dolga van, mert nem könnyű valakivel a nap 24 órájában, a hét 7 napján együtt lenni. Tudják a tanítványaik, kik az edzőik?Persze! Néhányan már tudták, mielőtt elkezdtünk velük dolgozni, a többiek csak azután keresték meg a programjainkat az interneten, ahogyan megismertek minket. Mennyire fontos, hogy egy edzőnek legyen versenyzői múltja?Fontos, de nem feltétlenül szükségszerű. Sok olyan edző van, aki sosem korcsolyázott versenyszerűen, de tudja, hogyan kell bánni a gyerekekkel, jól meg tudja tanítani őket. Másrészt vannak olyan remek korcsolyázók, akik edzőként nem tudnak sikert elérni. De ha már valaki kezd eredményes lenni mint edző, nem árt, ha van versenyzői múltja, mert így példakép lehet a gyerekek számára. Mi is látjuk a tanítványainkon, mennyire szeretnék elérni ugyanazt, amit mi. Lengyelországban nincs sok vb-érmes műkorcsolyázó, így rendkívüli módon felnéznek ránk. Milyen gyakran jutnak eszébe a versenyzőként elért sikerei?Természetesen fel szoktuk idézni a nagy versenyeket, hiszen életünk egy csodálatos időszakát képezték. Néha hiányzik is a versenyzés. De most már más álmaink vannak, szeretnénk a tanítványainkkal is sikereket elérni. Tanult valami újat a műkorcsolyázásról, amióta edző lett?Óh, igen! Megtanultam, hogy ha az ember kisgyerekekkel dolgozik, akkor sosem a gyerekkel van a probléma, hanem a szülőkkel. Eddig még nem volt olyan tanítványunk, akivel ne tudtunk volna szót érteni, de a szülőkkel akadt már néhány zűrös helyzet. Ez volt a legnagyobb meglepetés számomra, amikor edzősködni kezdtem.