Negyedszer az olimpián

A májusban lezajlott belgrádi Európa-bajnokság döntője óta nem volt hivatalos versenyem, viszont Inouét leszámítva mindenkivel megmérkőztem. A dzsúdóban annyira szűk az élmezőny, hogy egy-egy nagy nemzetközi edzőtáborban kénytelenek vagyunk egymással meccselni, így aztán nincs is takargatnivalónk.

Ritkán versenyez...

Ebben a korban, ennyi tapasztalattal a hátam mögött már nem is szükséges. Május 28-án 32 éves múltam. Az olimpia után amúgy is visszavonulok, bármi is lesz az eredmény.

Készül a civil életre?

A Pécsi Tudományegyetem közgazdasági szakán dolgozom a doktori disszertációmon. Az az igazság, nagyon nehéz lesz majd meglenni az állandó andrenalinszint-emelkedés nélkül, amit a versenyzés biztosít.

Hogyan készül az olimpiáig hátra lévő időben?

Augusztus 19-én lesz a 100 kilósok versenye, addig van még majdnem egy hónap. Ma kiutazunk Athénba három napra, hogy megnézzük a létesítményeket, és feltérképezzük a helyszínt. Nem akarok semmit a véletlenre bízni életem utolsó, negyedik olimpiáján. Edzőm, Hangyási László és a másik magyar olimpikon dzsúdós, a 66 kilós Ungvári Miklós is velem tart. Aztán meg edzés, edzés, edzés. 94 kilóig is le tud menni a súlyom, egy-egy tréningen öt és fél-hat kilót veszítek, persze főleg folyadékban. Aztán hét végén pótolom a veszteséget, most vasárnap este például 104 kilót nyomtam.

Eszébe jut néha, hogy ön viszi majd a magyar zászlót augusztus 13-án, az olimpiai megnyitón?

Minden nap, többször is. És beleborzongok, ha erre gondolok. Már a Nemzeti Színházban, az olimpiai fogadalomtételen is olyan ideges voltam, mintha egy olimpiai döntőben cselgáncsoztam volna. Azt hiszem, a zászlóvívő szerep van akkora dicsőség, mint egy olimpiai aranyérem.