Sport

NBA: Keleti döntőben a Miami és a Boston

A tengerentúli profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Keleti főcsoportjának döntőjét a Miami és a Boston fogja játszani.
Fekete Nándor

2020. szeptember 13. 12:30

nba

A Miami utoljára akkor jutott el idáig, amikor a floridai csapatot még Lebron James vezényelte 2014-ben. A csapat arculata azóta jelentősen megváltozott. Játékuk nagy részben a veterán Jimmy Butler és Goran Dragic köré épül, akik hatékonyan szereznek pontokat és alakítanak ki dobóhelyzeteket az őket körülvevő fiatal és precíz Duncan Robinsonnak és Tyler Herronak. A Heat centere, Bam Adebayo pedig védelmezi a gyűrűt, illetve rá lehet bízni, hogy levédekezze az ellenfél legerősebb játékosát, legyen az bármilyen poszt. Kiegészítő emberként Jae Crowder, Andre Igoudala és Derrick Jones Jr. ül a kispadon, akik mondhatni a piszkos munkát végzik el. Mindezen összetevők gördülékeny működésével volt képes a Miami legyőzni azt a Milwaukee-t, amely az alapszakasz legjobb győzelem-vereség rátájával büszkélkedett – itt fontos a múlt idő használata, hiszen második évben zsinórban hiába érték el ezt a statisztikát, a rájátszásban befulladtak. Bizonyára nem segítette őket, hogy Giannis Antetokounmpo, a 2019-es és nagy eséllyel a 2020-as MVP egy rossz lépést követően kificamította a bokáját. Ez azonban nem lehet kifogás, hiszen ez már a Miami–Milwaukee sorozat harmadik meccsén történt, amikor a Heat már 2:0-ra vezetett, majd lett az eredmény 3:0 Giannis sérülése után. Érdekes módon a Milwaukee az MVP-jük nélkül képes volt behúzni az ezt követő meccset, de erőfeszítésük közel sem volt elég. A Miami teljesen magabiztosan, domináns játékkal 4:1-gyel zárta a főcsoport elődöntőjét.

A másik keleti sorozatban a Boston és a Toronto a végsőkig küzdött egymással. Hét mérkőzésre volt szükség, hogy nyertes szülessen. Bár a Boston 2:0-ás előnnyel kezdett, dominanciáról nem igazán volt szó az első két találkozón. A sorozat a harmadik meccs legvégén vett jelentősen más irányt. 0,5 másodperc normál körülmények között nem elég ahhoz, hogy minőségi dobáshoz jusson a csapat. A Boston azonban üresen hagyta OG Anunobyt a sarokban, aki meg is kapta a labdát. Nem is volt ideje teljes dobó mozdulatra, de mégis elengedte időben – és bement! 2:1. Ez nem akármilyen morális bomba volt a Torontónak, hiszen az ezt követő három meccsből kettőt a Toronto nyert, s így egy hetedik, sorsdöntő találkozóra is sor került. A Torontónál viszont ennyi játékidő alatt megmutatkozott a támadó opciók hiánya – amit nem lehet elmondani a Boston csapatáról. A Celticsnek lényűgözően változatos offenzívája van. Jayson Tatum, Jaylen Brown és Kemba Walker individuális offenzívája megkérdőjelezhetetlen, a Celtics viszont keményen a csapatmunkára épít. Állandóan mozgásban vannak, és luxusnak mondható mennyiségben kreálnak olyan dobószituációkat, amikről az edzéseken is csak álmodoznak. De ha ennyivel jobban támadnak, akkor miért kell hét meccs a továbbjutáshoz? A legegyszerűbb válasznak az tűnik, hogy rendkívül fiatal sztárokról van szó, akik rutin hiányában kevésbé képesek konzisztensek maradni. A Boston egyik legmegbízhatóbb pontszerzője, Jayson Tatum még csak 22 éves, a másik pedig Jaylen Brown pedig mindössze 23. Az említett nevek mellett a Celticsből még említésre méltó az elsősorban védekezésben jó Marcus Smart, akinek energiája nélkül nem biztos, hogy idáig eljutott volna a Celtics. Emellett dicséretesen tölti be a gyűrű alatti posztot Daniel Theis, a német center.

A Heat–Celtics párosítás kétségkívül ígéretes, hiszen a Miaminak és a Bostonnak is hatalmas lehetősége van arra, hogy jó pár év elteltével újra bejussanak az NBA döntőjébe. A sorozat első meccsét helyi idő szerint szeptember 16-án éjfélkor játsszák.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
teszt

Lépésről lépésre: így zajlik majd az országos tesztelés

Komárom

A teszteléssel kapcsolatos kérdések tucatjaira nem tudják a választ az önkormányzatok

Komárom

Sürgősen 0-ás Rh-negatív vérre van szüksége a komáromi kórháznak

lll

A lírai én mint szemlélő

dac

A DAC ingyen teszteli bérleteseit, lehetnek nézők a Slovan elleni rangadón!

koronavírus

Innen származnak a kedden regisztrált fertőzöttek

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.