NBA - Hadonászni, ugrálni és tapsolni tilos

<p>Minden eddiginél szigorúbb magatartási kódexet adott ki az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) vezetősége, amely többek között a levegőbe történő ökölcsapást is bünteti.</p>

A dühös mozdulat akkor is technikai hibát von maga után, ha nem a játékvezető felé irányul. A játékosoknak emellett tilos a bíróra legyinteni, hozzá messziről odarohanni tiltakozás céljából, hadonászni-ugrálni egy vitatott ítélet után, továbbá a sípmestert gúnyosan megtapsolni.

"Egy szurkolói körkérdés szerint a kosarasok többet panaszkodnak, mint más ligák sportolói, ezért volt szükség négy éven belül a második fegyelmi csomagra" - jelentette ki pénteken Stu Jackson, az NBA szakmai alelnöke.

A játékosok az első öt technikai hibáért ezer dolláros bírságot kapnak, majd az összeg öt hibánként 500 dollárral emelkedik, így a 16-odiktól már alkalmanként 2500 dollárba "fáj" a fegyelmezetlenség. Innentől már az egy meccsre szóló eltiltás is automatikusan életbe lép.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?