Nagymegyeri elsőség

Nagymegyer |

<p>A vendéglátók győzelmével fejeződött be szombaton a veterán súlyemelők cseh– szlovák kupára keresztelt első nemzetközi erőpróbája.</p>

„Négy esztendővel ezelőtt kezdeményezésünkre indult be a veteránok honi csapatbajnoksága. Nálunk ugyanis az egykori kiválóságok jobb esetben húsz-harminc évvel fiatalabbakkal mérhették össze tudásukat a felnőttek egyéni- és csapatbajnoki viadalain. Mi szerencsés helyzetben vagyunk. Szlovákia képviseletében, vendégként immár öt éve a cseh veteránok bajnokságában emelünk. Tavaly decemberben fogalmazódott meg bennünk az elhatározás, hogy a cseh és szlovák alakulatok részére nemzetközi megmérettetést szervezünk” – nyilatkozta az előzményekről Patasi Oszkár, a nagymegyeriek egyik frontembere.

A vendéglátók a versenyszabályok kidolgozásánál a 70-es és 80-as évek hagyományaiból merítettek, a sorrendről ugyanis a csapattagok kilókban mért összteljesítménye döntött. A kupanyitányon hét – két csehországi, öt szlovákiai – négyfős kollektíva csatázott a győzelemért a nagymegyeri sportcsarnokban. A csapateredményt a három legjobb egyéni eredményből számították ki. A hazaiaknál ugyan még nem állt csatasorba a betegségből lábadozó Lénárt Rudolf, ám a Mezei Tibor (275 kg), Patasi Oszkár (236 kg) és Szabó Ferenc (225 kg) alkotta trió otthon tartotta a serleget.

„Előbb a mázsás súlyokkal viaskodtunk, majd a sikeres gulyáspartin pótoltuk a kalóriákat, fűztük szorosabbra a baráti szálakat. Természetesen a helyi termálfürdőbe is ellátogattak vendégeink. Sikeres rendezvényünk egyébként a közelgő lengyelországi világbajnokságra való felkészülés, a formaidőzítés jegyében zajlott. Hagyományt teremtettünk, jövőre ismét találkozunk” – elevenítette fel a nagymegyeri viadal történéseit a kettős szereposztásban tüsténkedő Patasi Oszkár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?