Műszaki hiba miatt feladta a versenyt Carlos Sainz

Calama |

<p>Műszaki hiba miatt feladni kényszerült a versenyt a 2010-ben győztes Carlos Sainz a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali csütörtöki, hatodik szakaszán.</p>

 

A kétszeres rali-világbajnok spanyol pilóta és navigátora, a német Timo Gottschalk 181 kilométert tett meg a 454 kilométeres hatodik etapból, amikor feltehetően a Buggy motorhibája miatt meg kellett állnia.    Sainzot és társát a szervezők helikopterrel szállították a csütörtöki szakasz célállomására, Calamába.    A múlt szombaton rajtoló idei Dakar első etapját Sainz nyerte, majd a második napon eltévedt, nagy hátrányt szedett össze, másnap azonban a szervezők a rali hivatalos műholdas berendezésének meghibásodására hivatkozva visszaadták neki az elveszített időt, így összetettben az élre került. Egy nappal később aztán a rendezők jelezték, mégis Sainzék tehettek arról, hogy többször is áthaladtak ugyanazon az ellenőrző ponton, ennek megfelelően időeredményükhöz hozzáadták a vasárnap elvesztegetett több mint 21 percet. A spanyol pilóta így összetettben csak 23. volt a hatodik szakasz rajtja előtt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?