Mourinho nem lesz portugál szövetségi kapitány

Madrid |

<p>A Real Madridot irányító José Mourinho pénteken azt mondta: nem fogadja el a Portugál Labdarúgó Szövetség (FPF) felkérését, miszerint ő vezényelje le hazája válogatottjának októberi Európa-bajnoki selejtezőit.</p>

A szakember ezt azután közölte, hogy Gilberto Madail, az FPF elnöke csütörtökön Madridba utazott, hogy egy hónapra "kölcsönkérje" a trénert a királyi gárdától a Dánia és Izland elleni kvalifikációs mérkőzésekre.
"Büszkeségből és Portugália iránti szeretetemből fakadóan nem tudtam volna nemet mondani, de igent sem mondhatok - fogalmazott Mourinho. - Úgy érzem, egy ilyen lépés negatív érzéseket keltene a Real Madrid háza táján. Csak akkor vállaltam volna, ha teljes az egyetértés, de ez a klubom részéről nem így van. Ezzel lezártam ezt a kérdést."
A korábbi portugál kapitányt, Carlos Queirozt a múlt héten menesztették, miután a nemzeti csapat az első két selejtezőjén mindössze egyetlen pontot szerzett Ciprus és Norvégia ellen úgy, hogy a szakvezető eltiltása miatt nem is ülhetett le a kispadra.
Mourinho azóta kijelentette: a spanyolokat 2008-ban Európa-bajnoki címig vezető Luis Aragonest látná szívesen a portugál kispadon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?