Morosini halála - Bergamóban temetik csütörtökön a játékost

Róma |

<p>Szülővárosában, Bergamóban helyezik örök nyugalomra csütörtökön Piermario Morosinit, a másodosztályú Livorno futballistáját, aki szombaton a Pescarában vívott mérkőzésen esett össze, s a kórházba szállítás után elhunyt.</p>

A 25 esztendős középpályástól kedden, a Livorno stadionjában vehetnek végső búcsút a szurkolók és a játékostársak, a felravatalozásra szerdán, a temetésre pedig a tervek szerint csütörtökön kerül sor.

Giancarlo Abete, az olasz szövetség (FIGC) elnöke bejelentette, hogy ezen a héten minden találkozó előtt egyperces gyászszünettel emlékeznek Morosinire, Givoanni Petrucci, az olimpiai bizottság (CONI) vezetője pedig azt kérte, hogy az összes olaszországi sportrendezvényen járjanak el hasonlóan.

A hétfői boncolást követően az orvosok kizárták a szívinfarktus és az ütőértágulat lehetőségét is, s a későbbiekben további vizsgálatokkal akarják megállapítani, hogy alkati, vagy örökletes probléma okozta-e a futballista halálát.

Morosini a szombati összecsapás 31. percében lett rosszul, az érte érkező mentőautó néhány percet késlekedett, ugyanis nem tudott bejutni a pályára, mert egy rendőrautó elállta a bejáratot. A hatósági járművet vezető rendőr ellen belső vizsgálatot indítottak, s hétfőn felfüggesztették a munkavégzés alól.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?