Morcosak a malájok

Szepang |

<p>Bosszúsak a Malajziai Nagydíj szervezői, s a jövő évtől kedvezőbb időpontban akarják indítani a viadalt, mert vasárnap félbe kellett szakítani a futamot. A rendezők nem véletlenül méltatlankodnak.</p>

Ha a vb kereskedelmi ügyeiért felelős szervezet (FOM) nyomására nem helyi idő szerint 17 órakor rajtolt volna a mezőny, akkor az égszakadásszerű trópusi esőzés miatt leállított verseny folytatódhatott volna.

"Egyértelműen változtatni kell, mert mindenkinek károkat okozott, hogy nem mehetett végig a futam - mondta a pálya egyik vezetője, Razlan Razali. - A látási viszonyok egy idő után sajnos nem voltak versenyzésre alkalmasak."

A szepangi futam az elmúlt években helyi idő szerint 15 órakor indult, a FOM azonban idén már a jobb európai nézettség érdekében két órával későbbre tetette a rajtot. Ez tulajdonképpen félmegoldás volt a szövetség részéről, hiszen tavaly hiába tárgyaltak a szervezőkkel egy esetleges éjszakai futamról, nem sikerült megegyezésre jutni.

Noha Bernie Ecclestone, a sportág első számú vezetője a viadal után nem sokkal "megvédte" a 17 órás rajtot, a szervezők mellett a versenyzők sem értenek vele egyet.

"A versenyt vagy sötétben, vagy világosban kell megrendezni. Az egyszerűen őrültség, hogy valahol a kettő között legyen" - háborgott Felipe Massa, a Ferrari brazil pilótája.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?