Módosított a FINA, Hosszú Katinka kritizál

Budapest |

<p>A nemzetközi úszószövetség (FINA) jelentősen megváltoztatta a szabályokat a 2017-es úszó világkupa-sorozatra. Az elmúlt öt év összetett győztese, Hosszú Katinka kritizálja az új rendszert.</p>

Az idén kilenc állomásos vk-t érintő legfontosabb módosítás, hogy egy versenyző egy viadalon maximum négy egyéni számban indulhat. A korábbi években előfordult, hogy Hosszú egy versenyen tíz, vagy annál több számban is résztvevő volt.„Gratulálok, FINA, így sikerült biztosítani, hogy nem úszhatok és nyerhetek annyit idén... De mást nem” – áll a Hosszú Katinka Facebook-oldalán megjelent bejegyzésben. A 28 éves úszó azzal sem ért egyet, hogy a vk-futamokra mostantól nem nevezhet bárki, azokon csak meghívással lehet elindulni. Hosszú 2012 óta minden évben megnyerte a sorozat összetett pontversenyét, csak tavaly 386 ezer dollárt (106 millió forint) keresett és 73 aranyérmet gyűjtött. Az úszók idei világkupa-sorozata, melyet 25 méteres medencében rendeznek, augusztus 2-án kezdődik Moszkvában. A világkupa 2017-es menetrendje:augusztus 2-3.: Moszkvaaugusztus 6-7.: Berlinaugusztus 11-12.: Eindhovenszeptember 22-23.: Dohaszeptember, 26-27.: Dubajszeptember 30.-október 1.: Hongkongnovember 10-11.: Pekingnovember 14-15.: Tokiónovember 18-19.: Szingapúr
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?