<p>Barcelona. A negyeddöntőben búcsúzott, és a nyolcadik helyen zárt a hősiesen küzdő magyar férfi kézilabda-válogatott a spanyolországi világbajnokságon, miután 28:26-ra kikapott a legutóbbi vb-n ezüstérmes, Európa-bajnok dán csapattól.</p>
Mocsai büszke a csapatára
ÖSSZEÁLLÍTÁS
Rossz kezdés és még rosszabb folytatás után a skandinávok 5:1-re, majd 13:5-re elhúztak, és a szünetig alig sikerült Nagyéknak faragniuk a tetemes hátrányból. A folytatásban már jobban játszott a magyar csapat, fokozatosan csökkentette hátrányát, de nem jött össze a fordítás.
A válogatott azzal a szándékkal utazott ki a tornára, hogy bekerül a legjobb nyolc közé. Az elért cél után a magyar szövetség hatmillió forint jutalmat oszt szét a játékosok között. Az elődöntőbe jutott négy csapat közül három, a dán, a spanyol és a horvát tudta legyőzni a magyarokat.
„Büszke vagyok a csapatomra. A londoni olimpia negyedik helye után most a vb-n sikerült negyeddöntőbe kerülnünk, ahol nagyon megszorongattuk az Európa-bajnok dánokat. Kis szerencsével másként is alakulhatott volna a találkozó. Az ellenfél nagy lövőit sikerült kikapcsolnunk a játékból, így viszont a szélsőkre már nem jutott annyi figyelem, és ők vertek meg bennünket” – nyilatkozta a mérkőzés után Mocsai Lajos magyar szövetségi kapitány.
A szakvezető ezután kitért a torna lebonyolítási rendjére is, amelyet nem tart igazságosnak: „El kell gondolkodnunk a rendezés viszonylatában azon, hogy azok a csapatok, amelyek hamarabb kezdték el egy nappal a világversenyt, pont erre a végjátékra plusz egy pihenőnapot kaptak. A lengyelek elleni küzdelem után volt egy regenerációs napunk, a dánoknak viszont két, két és fél napjuk volt. Ez is hozhat egy olyan különbséget sajnos, ami a mérkőzés kezdetén lévő frissességdifferenciában jelentkezhet.”
Lékai Máté szerint a magyar válogatott a legjobb második félidejét produkálta, de ez is kevés volt az elrontott első játékrész miatt.
„Az első félidőben túl nagy előnyt adtunk a dán csapatnak, amely hét góllal elhúzott, de úgy érzem, hogy a második félidőben volt esélyünk feljönni. Sajnos a szünet után is becsúszott egy-két hiba, de szerintem a világbajnokság legjobb második félidejét produkáltuk. Az első félidő elején megvoltak a helyzetek, de Landin kivédte a ziccereket, és utána egy kicsit szétesett a támadójátékunk. Eladtuk a labdákat, és ebből gyors indításgólokat kaptunk. Az első játékrész végére összeállt a támadójáték, ám ekkor a védekezés nem volt az igazi, úgyhogy mindig volt valami, ami nem működött. A második félidőben szerintem mindkettő jól működött, vissza is kapaszkodtunk, de sajnos nem sikerült befognunk a dánokat” – mondta a negyeddöntő után Lékai Máté, aki két gólt dobott a skandinávoknak. (MTI, nso)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.