Mínusz 130 fokos hidegben

A szabadulás pillanatai. Kilépnek a kamrából.TASR-felvételA krioterápiás eljárás alatt szinte meztelenül, különleges facipőkben lépnek a kamrába. Szájvédővel, hogy a fagy ne tegye tönkre a nyálkahártyájukat. Először a mínusz 60 fokos hőmérsékletű helyiségben szoktatják szervezetüket a hideghez. Csak ezután következik a szélsőséges hőmérsékletű kamra, ahol előre meghatározott időt tölthetnek. Két-három perc elteltével lassan hagyják el a jéghideg környezetet. A kriokamrában nem végezhetnek gyors mozgást, mindent könnyed mozdulatokkal kell tenni. Már a bőr dörzsölése is kockázatos lenne, hiszen nehezen begyógyuló seb keletkezhetne. A krioterápia után rögzített kerékpárra ülnek, hogy felgyorsítsák a vérkeringésüket és normalizálódjon a test-hőmérsékletük.

„Olyasmit igyekszünk a felkészülésbe iktatni, amivel mérsékelhető az edzések egyhangúsága – magyarázza védencei meglehetősen szélsőséges regenerációs gyakorlatát Peter Hochschorner, a fivéreket edző apa. – Zakopanéban az erőgyűjtésre összpontosítunk, a fiúk nagy terhelésnek vannak kitéve. Ennek elviselésében segítünk a fáradt szervezeten. Lengyelországban a nehéz edzéseken megszokott a krioterápia alkalmazása, már legalább tizenöt helyen van hozzá kamrájuk. A két edzésadag között küldöm a fiúkat a jéghidegre, hogy minél jobban regenerálódjanak az óránként váltakozó úszás, erősítés és tornázás délutáni időszakára.”

A szlovák sportban újszerű az eljárás, igaz, vízi szlalomosaink tavaly Spalában már kipróbálták. A fejlettebb országokban azonban nem újdonság, szinte mindennapos módszer. Pavol Hochschorner úgy véli, ha fagyasztja magát, kétszer annyit képes edzeni, mint egyébként. „A krioterápia után gyorsabban elmúlik az izomláz, és hamarabb elkezdhetem a következő gyakorlást. Zakopanéban is csak két nap elteltével mentünk először a kamrába, addig jócskán kínzott az izomláz.”

Juraj Minčík a szenvedés részleteiről is beszélt. „Szörnyű hideg van a kamrában, mínusz 125 vagy mínusz 130 fok. Alulról rettentő hideg húz rám. Hiába van a lábamon öt centi vastag facipő, az sem segít rajtam. Fagy a lábam, és a két perc ötnek tűnik. A hideg fokozatosan felfelé terjed, már a derekamban érzem. Szinte mezítelenek vagyunk, alsónadrágban, zokniban és kesztyűben didergünk. Úgy érzem, mintha lefagynának a füleim. Egy apró biztonsági ablakon keresztül várjuk a megmentést. Imádkozunk, hogy már kinyíljon az ajtó, hogy kimehessünk innen. És amikor valóban ajtó nyílik, és átmegyünk a csak mínusz 60 fokos hidegbe, nagyon megörülünk, mert tudjuk, hogy már csak az utolsó tizenkét másodpercet töltjük a kamrában, és utána már kinn leszünk. Ott már abnormális meleg lesz, mondom, alig várom, hogy kijussunk.”