Mindig hiányzott valaki

Kilenc forduló után a komáromi MBK Rieker öt győzelemmel és négy vereséggel, tizennégy pontot gyűjtve a negyedik helyen áll a férfi I. kosárlabdaligában. Ma (18.00) Bazinba látogat, és a bajnok otthonában, igaz nem esélyesként, de végre teljes csapatával állhat ki.

Paulik magyaráz. A régebbi felvételünkön látható játékosok közül már néhányan távoztak, az edző viszont újra visszatért korábbi szerepkörébe.Somogyi Tibor felvételePaulik József sportigazgató-edzővel a pontvadászat folytatásáról és eddigi lefolyásáról beszélgettem.

Rögtön az alapszakasz második felvonásának nyitányán a bajnokhoz visz az útjuk. Ilyenkor a korábbi években meglepetésre szoktak készülni. Most is így van?

A baziniak nehéz amerikai sorozatmérkőzést játszottak, rengeteg utazással. Utána Prágában a Cseh-Szlovák Kupa elődöntője várt rájuk. Talán túl sokat is kosaraztak az elmúlt hetekben, elfáradhattak. Ilyen helyzetben megpróbáljuk a lehetetlent, de csak csendesen merem mondani. Nagy bravúrt kellene véghez vinnünk, ugyanis a légiósok távozásával nemigen lett gyengébb a bajnok.

Térjünk vissza az eddigi mérkőzésekre. A táblázaton elfoglalt helyezés mennyire felel meg a csapat képességeinek?

Mióta ukrán irányítónk is van, felgyorsult a játékunk, ugyanakkor rengeteg labdát vesztünk. Azelőtt tíz-tizenkettő volt ez a szám, most már húsz fölött járunk. Úgy érzem, a jelenlegi erőviszonyoknak megfelelően nagyon jól állunk a bajnokságban, ami annak is köszönhető, hogy aránylag kedvező volt a sorsolásunk. Például nyertünk Nyitrán, s ez a siker ma duplán számít, mert a bajnok kivételével felerősödtek a csapatok, magasabb lett az I. liga színvonala. Mi szeretnénk az első hatba kerülni, van rá játákoskeretünk, de lesz mit csinálnunk, hogy a végén is ott legyünk. Nagyon szoros eredmények születnek, csak elvétve van tizenöt pontnál nagyobb különbség a csapatok között, gyakoribb, hogy csak néhány ponttal nyer valamelyik együttes.

Már az alapszakasz első fele elárulta, hogy a bajnok mögött a Lučenec és a Svit társaságában versenyezhetnek a dobogós helyért. Vagyis megismétlődhet a tavalyi éremcsata?

Azt kívánnám én is, de a Pezinok, a Lučenec és a Svit most valamivel jobb a többieknél, így tőlünk is. Nagy csata lesz a negyedik helyért, s ebbe nekünk mindenképpen lesz beleszólásunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy mindegyik bajnoki összecsapásunk igazi tétmérkőzés, kulcsfontosságú a maga nemében, s végeredményéről apróságok döntenek majd. Lépésről lépésre haladunk, így most elsősorban a mai, bazini meccs érdekel.

A bajnokság közben új arcok is feltűntek a csapatban. Ők a legutóbbi pontvadászat során menesztett Zec és Gál utódai? Mennyire váltak be az új szerzemények?

Alexander Riecky Németországba költözött, így szükségünk volt még egy irányítóra. Novemberben két ukrán légiós jött hozzánk: Jurij Stereb lett Szupper mellett a másik karmester a csapatban. Harcias, belemenő játékos, más stílust hozott sorainkba. Andrij Suprun még fiatal, 204 cm magas bedobó és center, de egyelőre tapasztalatlan. Nincs kimondott kezdőötösünk, mindig az ellenféltől függetlenül választjuk ki a pályára lépőket. Szerencsére senkit sem zavar, ha nincs az első feldobásnál a játszótéren. Bazinban végre mindenki rendelkezésemre áll, mert eddig mindig hiányzott valaki, többnyire sérülés miatt.

Nyáron még a fiatalítást kívánta a vezetőség. Mi valósult meg belőle?

Füri és Rebroš a 12-es keret tagjai. A 208 centis Vasas Béla egy év alatt óriási javuláson ment keresztül. Hatalmas előnye, hogy van benne akarat, ez manapság nem minden tizenévesről mondható el. Ha sikerülne bekerülnünk a legjobb hat közé, akkor a fiatalok is biztosan több játéklehetőséget kapnának.

Júliusban csak a sportigazgatói posztot vállalta el. Hogyan táncolt vissza újra az edző szerepkörbe?

Nem volt más választásunk. Szétesett a csapat, ötven-hatvan pontos vereségeket szenvedett és fellépése is sok kívánnivalót hagyott maga után. Jozef Lovík készítette fel a fiúkat a bajnokságra, és szeptemberig ült a kispadon. A játékosok azonban visszaéltek a jóságával, s ez veszélyeztette eredményességünket. Kénytelen voltam újra átvenni az edzői munkát, Lovík azóta csak játékosként folytatja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?