Minden idők legjobb magyar szereplését eredményezte a zárónap

<p>A győzelmek számát tekintve minden idők legjobb Európa-bajnoki szereplésével térhetnek haza a magyar úszók Londonból, mivel a zárónapon, vasárnap - egy-egy ezüst és bronz mellett - újabb két aranyérmet szereztek.</p>

A küldöttség összesítésben tíz első, négy második és öt harmadik helyet gyűjtött. Az aranyakra vonatkozó eddigi csúcs a 2012-es debreceni kilenc volt - tíz ezüst- és hét bronz mellett.    Kapás Boglárka - azután, hogy 800 és 1500 méter gyorson, valamint a 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként is első lett - 400 méter gyorson végzett az élen. Ráadásul 4:03.47 perces országos csúccsal utasította maga mögé a mezőnyt, Hosszú Katinka 4:05.51 perces rekordját adva át a múltnak.     Verrasztó Dávid a szám címvédőjeként, tavalyi vb-ezüstérmeseként favoritként ugrott vízbe 400 méter vegyesen, ahol egy pillanatig sem forgott veszélyben a győzelme, melyet 4:13.15 perces eredménnyel harcolt ki. A szám másik magyar döntőse, Gyurta Gergely negyedik lett 4:14.94-gyel.    Megszerezte első felnőtt nagymedencés érmét Szilágyi Liliána. A Honvéd 19 éves ifjúsági olimpiai bajnoka 200 méter pillangón 2:07.24 percet úszott, ezzel egyetlen századdal maradt el a győztes, Franziska Hentkétől.  A szám másik magyar finalistája, Jakabos Zsuzsanna negyedik lett 2:07.75-tel.    Az Eb zárószámában is született magyar érem: a 4x100 méteres férfi vegyesváltó - Balog Gábor, Financsek Gábor, Cseh László, Bohus Richárd összeállításban - a harmadik helyen végzett 3:34.12 perces eredménnyel.     Férfi 50 méter gyorson Takács Krisztián a hatodik lett 22.07 másodperccel. Magyarország tíz aranyéremmel az élen végzett a londoni vizes Európa-bajnokság úszóversenyeinek éremtábláját.                                          arany    ezüst      bronzMAGYARORSZÁG    10           4           5    Nagy-Britannia    7           6           9    Olaszország    5           7           5    Hollandia         5           3           2    Franciaország    4           1           4    Svédország     4           -           1    Dánia         2           4           1    Ukrajna         1           2           2    Németország      1           1           -    Lengyelország    1           1           -    Litvánia         1           -           2    Görögország       1           -           1    Spanyolország    -           3           3    Izland         -           2           1    Izrael         -           2           -    Belgium         -           1           1    Oroszország      -           1           1    Szlovénia       -           1           1    Norvégia        -           1           -    Szerbia         -           1           -    Szlovákia        -           1           -    Finnország    -           -           2    Horvátország    -           -           1    Portugál         -           -           1  Kilencven magyar arany London után A vasárnap zárult londoni Európa-bajnokság után a magyar úszósport immár 90 aranyéremmel rendelkezik. A brit fővárosban a kontinensviadalok történetének legeredményesebb férfi úszója, Cseh László újabb kettővel gyarapította győzelmei számát, míg Hosszú Katinka három egyéni diadalával a magyar rangsor élére állt a nőknél Egerszegi Krisztinát megelőzve. A 84 magyar egyéni Európa-bajnoki cím gazdái:  Cseh László        14 - 2004 (2), 2006 (2), 2008 (2), 2010 (2), 2012 (3), 2014 (1), 2016 (2)Hosszú Katinka        11 - 2010 (2), 2012 (3), 2014 (3), 2016 (3)   Egerszegi Krisztina    9 - 1991 (3), 1993 (4), 1995 (2)  Darnyi Tamás        8 - 1985 (2), 1987 (2), 1989 (3), 1993 (1)Kovács Ágnes       7 - 1997 (2), 1999 (3), 2000 (2)   Kapás Boglárka         4 - 2012 (1), 2016 (3)  Bárány István         3 - 1926 (1), 1931 (2)  Hargitay András    3 - 1974 (2), 1977 (1)Csordás György     2 - 1954 (2)  Gyurta Dániel      2 - 2010 (1), 2012 (1)  Kis Gergő          2 - 2008 (1), 2012 (1)  Gyarmati Andrea    2 - 1970 (2)  Verrasztó Dávid    2 - 2014 (1), 2016 (1) Wladár Sándor      2 - 1981 (2)  Batházi István     1 - 2000  Csik Ferenc        1 - 1934  Güttler Károly     1 - 1993  Halassy Olivér     1 - 1931  Katona József      1 - 1962  Mitró György       1 - 1947  Nyéki Imre         1 - 1954  Rózsa Norbert      1 - 1991  Sebő Ágota         1 - 1954  Szabó József       1 - 1987  Szőke Katalin      1 - 1954  Tumpek György      1 - 1954Verrasztó Zoltán   1 - 1977   A váltószámokban született 6 magyar Európa-bajnoki cím gazdái: 4x200 m-es férfi gyorsváltó, 1931 - Wannie András, Szabados László,  Székely András, Bárány István   4x200 m-es férfi gyorsváltó, 1934 - Gróf Ödön, Maróthy András, Csik  Ferenc, Lengyel Árpád   4x200 m-es férfi gyorsváltó, 1954 - Till László, Dömötör Zoltán,  Kádas Géza, Nyéki Imre   4x100 m-es női gyorsváltó, 1954 - Gyenge Valéria, Sebő Ágota, Temes  Judit, Szőke Katalin   4x200 m-es női gyorsváltó, 2010 - Dara Eszter, Mutina Ágnes, Hosszú  Katinka, Verrasztó Evelyn 4x200 m-es női gyorsváltó, 2014 - Jakabos Zsuzsanna, Verrasztó Evelyn, Kapás Boglárka, Hosszú Katinka  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?