Mikóczy: „Cserbenhagytak” Csörgő: „Semmi közöm ehhez” – a teljes cikk

Dunaszerdahely |

<p>Még mindig Angliában van Overdose testvére, a 250 000 euróért vásárolt versenyló, ugyanis még csak a vételára felét fizették ki. Mikóczy Zoltán azt mondja, partnere, ifj. Csörgő György cserbenhagyta, s most új társat keres, Csörgő György állítja, neki semmi köze ehhez a lóhoz, az eredeti információk is tévesek voltak.&nbsp;</p>

Mikóczy Zoltán az áprilisi newmarketi árverésen vette meg csodalova, Overdose testvérét. A lóra a dubaji Maktoum sejk és a szaúdi Abdullah herceg képviselőivel együtt licitált, s végül 215 000 guinea-ért (a fonttal nagyjából megegyező értékű hagyományos pénznem) lett az övé a kétéves csődör. Lapunknak közvetlenül az árverés után elmondta, saját lehetőségei lényegesen szerényebbek annál, hogy egy ilyen befektetést megengedhessen magának, de a bősi Russel cégcsoport mögött álló ifj. Csörgő György személyében talált magának egy partnert. Hetek óta húzódik az ügy„A társammal kötött szóbeli megállapodásnak megfelelően kiutaztam az árverésre, és megvettem a lovat. Azóta, vagyis öt hete húzódik ez az ügy, azóta a társam nem tud eleget tenni az elvárásoknak. Végérvényesen nem mondta ki, hogy nem, de a megbeszélt időpontokat nem tartja, a telefonokat nem veszi… – mondta lapunknak Mikóczy Zoltán, aki a maga részét, a vételár felét már kifizette a lóért. – A másik rész hiányzik. Ebből nagyobb probléma is lehetett volna, ha rögtön hazahoztam volna a lovat, s utána nem lett volna kifizetve. De így, hogy még Newmarketben van, és megvan rá a megfelelő biztosíték, nincs botrány. A megállapodás az, hogy ha a teljes vételárat, az időközben felmerülő költségeket és az ügynök költségeit is kifizetjük, akkor lehet szervezni a ló utaztatását haza. Én most minden kapcsolatrendszeremet bevetve azon vagyok, hogy találjak valakit, aki lát ebben fantáziát, és odaállna társként mellém.” Mikóczy az árverésről hazatérve még beszélt a partnerével, de azóta Csörgő kerüli a vele való találkozást. „Mikor utoljára találkoztunk, azt mondta, mindent megtesz azért, hogy elővegye a szükséges pénzt, de a szavakat nem követte tett” – nyilatkozta Mikóczy. Nincs nyereg alattA dunaszerdahelyi vállalkozót az is bosszantja, hogy az áprilisban remek formában lévő versenyló hetek óta nincs nyereg alatt. „Az árveréskor a ló rögtön versenykész állapotban volt. Most viszont megkapja ugyan a kellő mennyiségű mozgást, de csak jártatógépen, azt a rizikót az ügynök nem vállalja be, hogy munkalovas alatt trenírozza, mert ott fennáll a sérülés veszélye – magyarázta az Új Szónak Mikóczy. – Ha hazahozzuk is, újra elölről kell vele kezdeni a munkát, és legkorábban július közepére, augusztus elejére lehet olyan állapotban, hogy versenyen indíthassuk. Ha a társam rögtön szólt volna, hogy probléma van, valamiért mégsem tudja előteremteni a szükséges összeget, akkor már korábban léptem volna, de bíztam benne, hogy tartani fogja a szavát.” Mikóczy hozzátette, korábban nem működött együtt Csörgővel: „Láttam, hogy sokat reklámoz, hogy minden lehetőséget kihasznál arra, hogy a köztudatba kerüljön, ezért úgy gondoltam, ez a partnerség neki is megfelelő lenne, hogy a nevét és a vállalkozását megismerjék. ” „Ezek téves információk”Az ügyről megkérdeztük ifj. Csörgő Györgyöt is, aki állítja, már az eredeti információ is téves volt, neki semmi köze ehhez a lóhoz. „Ehhez a sporthoz nincs közöm, meg Overdose-hoz sem. Ezek téves információk. Nem vettem meg, nincs is tervben. Az én személyemmel ez abszolút nincs összefüggésben” – mondta megkeresésünkre Csörgő. A kérdésre, hogy akkor miért hangzott el többször is a neve a ló megvétele után, így felelt: „Valaki tévesen összerakott engem emberekkel, hogy milyen szándékkal vagy milyennel nem, azt nem akarom az újságok hasábjain kifejteni. Én már akkor is mondtam, hogy nekem ehhez semmi közöm.” 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?