Mi lett veled, AS Monaco? – BL-elődöntő után kiesés elleni küzdelem

Ha a tabellákon keressük az AS Monaco nevét, a Bajnokok Ligájában a csoportja utolsó helyén, míg a francia élvonalban az utolsó előtti pozícióban fedezhetjük fel a gárdát. Nem meglepő hát, hogy október elején a klub edzőt is váltott, és a korábbi sikerkovács Leonardo Jardimot a klub egykori legendás játékosa, Thierry Henry váltotta a kispadon. A vezetőség merészet húzott, ugyanis a francia világbajnok csatár még nem dolgozott sehol vezetőedzőként. Az eddig eltelt időben Monacóban sem sikerült még bizonyítania, de nézzük, miként zuhant ilyen mélységekbe az a gárda, amely 2017-ben még BL-elődöntőt játszott?

Persze igazságtalanok lennénk, ha máris pálcát törnénk Henry feje fölött, de eddigi mérlege (Strasbourg 1–2, Brugge 1–1, Dijon 2–2, Reims 0–1 és Brugge 0–4) még egy alsókategóriás csapatnál sem lenne elfogadható teljesítmény, nemhogy az AS Monacónál.   

A visszaesés várható volt

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy nehéz örökséget vett át Henry az elődjétől, hiszen ebben a szezonban eddig egyetlen egy meccset (Nantes ellen 3–1) sikerült nyernie a gárdának, ezt leszámítva mind a BL-ben, mind a többi sorozatban maximum döntetlenre, de inkább vereségekre futotta a csapat erejéből. Mindez talán kevésbé meglepő annak a fényében, hogy tavaly nyáron távozott a BL-elődöntős garnitúra egy jelentős része (Benjamin Mendy, Bernardo Silva, Kylian Mbappé, Tiemoué Bakayoko), majd miután a maradókkal még sikerült egyszer újra BL-t érő pozíciót elérni a francia bajnokságban, idén nyáron a sikerkovácsok másik fele is értékesítésre került (Thomas Lemar, Joao Moutinho, Fabinho), így a Monaco-szurkolók számára nem lehetett teljesen váratlan a csapat visszaesése.

Dimitrij Ribolovljev jött, látott és elvált

Ahhoz, hogy megértsük a Monaco közelmúltbeli játékospolitikáját, mindenképpen vissza kell mennünk az időben 2011 decemberéhez, amikor Dimitrij Ribolovljev lett a többségi tulajdonos a klubban, amely így története során először került ki a monacói hercegi család kezéből. Az orosz milliárdos oligarcha el is kezdte a jobbnál jobb játékosok vásárlását, a pénznek pedig egyáltalán nem volt szűkében, mivel épp akkor adott túl az Uralkali trágyaipari vállalatban birtokolt részesedésén, több mint 6 milliárd dollárért. Így a következő években érkezett a csapathoz James Rodríguez és Joao Moutinho a Portótól 45 + 25 millió euróért, Falcao az Atlético Madridtól 43 millió euróért, Geoffrey Kondogbia a Sevillától 20 millióért, de Jérémy Toulalan és Anthony Martial is ekkor került a csapathoz. 
 

Közben azonban zajlott egy másik nagy esemény is Ribolovljev életében, mivel a felesége olyan válópert akasztott a nyakába, melyet hat országban tárgyaltak párhuzamosan, így az orosz oligarchának számolnia kellett azzal is, hogy a közeljövőben nemcsak a bevételi oldalon lesznek dollármilliárdok, hanem a kiadásin is. 2014-ben meg is ítéltek a volt feleségnek 4,5 milliárd dollárt, amit Ribolovljev természetesen megfellebbezett, így 600 millióra módosult az összeg, ez viszont az egykori nejének volt elfogadhatatlan, így peren kívül egyezett meg a két fél 2015 októberében. A pontos summáról nincs információnk, de talán nem tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, hogy valahol a két összeg között állapodtak meg róla.

Inkább neveljük a klasszist, ne vegyük!

A válás hatása azért a csapatra is kiterjedt, hiszen a 2013/14-es szezonban még -155,95 millió euró volt a játékoseladások mérlege, ám 2014/15-ben már +49,37 millió euró, majd a következő szezonban +84,1 millió euró. Mindemellett a kiadások is sokkal racionálisabban folytak, a klub átállt a játékosok kinevelésére a kész klasszisok megvásárlása helyett.

Szinte kizárólag csak 20 év körüli játékosokat vettek, akiket később sokszoros haszonnal adtak tovább. Thomas Lemar például 1,25 millió euróért került a Caentől a Monacóhoz, majd idén nyáron 65 millió euróért adták tovább az Atlético Madridnak, de például Fabinho is nyolcszoros pénzt jelentett a klubnak. Mindehhez kiválóan megtalálták edzőnek Leonardo Jardimot, aki mesterien építette fel a fiatal tehetségeket és formált belőlük ütőképes csapatot. Talán megérdemelt volna még némi türelmet, hiszen idén nyáron is több ígéretes labdarúgó került a hercegségbe: Golovin a vb-n is igazolta tehetségét, Henrichs fiatal kora ellenére már jelentős Bundesliga-múlttal rendelkezik, de a 16 éves Geubbelsért és a 17 éves Panzóért sem véletlenül fizettek ki 20 és 3 millió eurót. Az elmúlt évek során az már beigazolódott, hogy az AS Monaco kiváló megfigyelői hálózatot épített fel céljainak eléréséhez. 

Több fronton is problémák merültek fel

A Brugge elleni BL-fiaskó előtt robbant a hír, hogy őrizetbe vették a klub tulajdonosát, Dimitrij Ribolovljevet. 

Az orosz oligarcha több komoly ügybe is belekeveredett az utóbbi időben: nyomoznak utána pénzügyi visszaélés kapcsán, melynek részeként offshore cégeken keresztül próbált színlelt szponzori szerződésekkel pénzt pumpálni a klubba, így kitérve az UEFA pénzügyi fair play-szabályai elől; de az a vád is érte, hogy Kylian Mbappé vételárát nem a klubnak, hanem magának Ribolovljevnek juttatta a PSG; sőt mindezeken túl egy csalással vádolt svájci műtárgykereskedővel is komoly bírósági ügye támadt az orosz oligarchának, akit ennek kapcsán a monacói törvénykezés megvesztegetésével is megvádoltak. Így talán nem is annyira meglepő a hercegségbeli csapat mélyrepülése, és bár Thierry Henry sokat megélt rutinos róka a futball világában, ennek a krízisnek a kezelésére, a fiatal tehetségek összekovácsolására és felépítésére nem biztos, hogy máris készen áll az edzőként pályakezdő francia szakember.

Van, aki javít, van, aki ront  

Thierry Henry és az AS Monaco kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy egy olyan futballistának, aki mindent megnyert játékosként, érdemes-e hasonló feladatokba belefogva azt kockáztatnia, hogy egy esetleges sikertelenebb edzői pálya maradjon meg a futballszeretők emlékezetében a lenyűgöző játékos-pályafutása helyett. Ennek kapcsán most összegyűjtöttünk olyan edzőket és játékosokat a futballtörténelemből, akik nagyot rontottak a megítélésükön azzal, hogy leültek irányítani a kispadra, de olyanokat is találtunk, akik mindkét fronton maradandót alkottak, valamint arra is kerestünk példákat, amikor valaki szürke játékosból vált korszakos szakvezetővé.

Klasszis játékos – felejthető edzői teljesítmény

Diego Maradona

Maradona minden kétséget kizáróan a futballtörténelem egyik legnagyobb labdarúgója, ám edzői pályafutásáról már nehezen mondható el mindez. Most éppen a mexikói Dorados de Sinaola csapatát irányítja, de dolgozott Dubajban, az Egyesült Arab Emirátusokban, és természetesen argentin klubcsapatoknál is. A részleges sikereken túl azonban nem sikerült maradandót alkotnia sehol sem, ennek ellenére megkapta az argentin válogatott irányítását is a 2010-es vb-re, ahol szerencséjére csak a negyeddöntőben találkozott komoly ellenféllel Németország személyében, és ekkor sima, 4–0-ás vereséget szenvedett csapatával, mely akkor a világ egyik legerősebb válogatottjának számított.

Ruud Gullit

Játékosként csak a vb-győzelem hiányzik a vitrinjéből, ám edzőként csak egy FA-kupa-arany árválkodik az érmei között annak ellenére, hogy egészen kiváló klubok alkalmazták az egykori aranylabdást. Chelsea, Newcastle, Feyenoord, Los Angeles Galaxy és a Tyerek Groznij adott lehetőséget Gullitnak, aki átlagban kevesebb mint 10 hónapot töltött egy csapatnál, és meccsenkénti pontátlaga mindössze 1,46 eddig.

Lothar Matthäus

Lothar Matthäus játékos-pályafutását aligha kell bemutatni, edzőként viszont nem sok eredményre emlékezhetnek vele kapcsolatban a futballszurkolók. Legjelentősebb sikerei a magyar válogatotthoz kapcsolódnak, hiszen egy 2004-es barátságos mérkőzésen sikerült legyőznie Németországot Kaiserslauternben. A világbajnok játékos volt még szövetségi kapitány Bulgáriában, dolgozott Brazíliában, Szerbiában, Ausztriában és Izraelben is. Neki 1,15-ös meccsenkénti pontátlagot sikerült produkálnia.

Hriszto Sztoicskov

Természetesen Sztoicskov is leült a bolgár válogatott kispadjára, ám edzőként hasonlóan sikertelennek mondható, mint Lothar Matthäus. Az 1994-es aranylabdás dolgozott még a Celta Vigónál, a dél-afrikai Sundowns csapatánál, az orosz Rosztovnál, majd bolgár klubcsapatoknál is, ám jelenleg inkább a CSKA Szófia elnökeként dolgozik, így nem kell attól tartania, hogy meneszti a vezetőség.

Mario Kempes

Az 1978-as vb világbajnok gólkirálya nem éppen a tudatos karrierépítés mintapéldánya, hiszen edzői pályájának első állomása az albán KS Lushnja volt, ahova egy piramisjátékot szervező maffiózó szerződtette, így nem csoda, hogy a csapatnál hamar elfogyott a pénz, és Kempes fél év után távozott az országból. Ezután dolgozott Venezuelában és Bolíviában is, ám számottevő eredmény nélkül.

Klasszis játékos – klasszis edző

Pep Guardiola

Pep Guardiola játékos-pályafutását nem érheti sok kritika, hiszen egyszeres KEK- és BEK-győztes, kétszeres európai Szuperkupa-győztes, hatszoros spanyol bajnok, kétszeres Spanyol Kupa-győztes, négyszeres spanyol Szuperkupa-győztes, és mindezek mellett még olimpiai bajnok is. Mindezek ellenére valószínűleg sokkal inkább egy forradalmi edzőként említik majd a futballtörténeti könyvek, mint egy világklasszis játékosként, hiszen már kétszer választották meg a világ legjobb edzőjének (2008, 2010), kétszeres BL-győztes, és már három topbajnokságban is győzelemre vezette csapatait. Vezetése alatt az FC Barcelona minden idők egyik legjobb csapatává vált. Eddig 539 mérkőzésen ült a kispadon, és 2,36 a pontátlaga.

Zinédine Zidane

Zinédine Zidane esetében már nem ilyen egyértelmű annak az eldöntése, hogy játékosként vagy edzőként hagy mélyebb nyomot a labdarúgás világában. Játékosként egy Aranylabda fénylik a vitrinjében, és a válogatottal, valamint klubszinten is mindent megnyert. De ugyanezt elmondhatja magáról edzőként is — már ami a klubvonalat illeti, hiszen bár eddig csak a Real Madridot vezette, velük mindent megnyert, sőt nem egészen négy év alatt három BL-címet szállított a klubnak. Válogatottnál még nem dolgozott, de nehéz elkpzelni, hogy a jövőben ne irányítsa majd a francia nemzeti tizenegyet. Zidane 191 meccsből 2,14-es pontátlagot produkált eddig.

Franz Beckenbauer

A „Császár” játékosként és edzőként is vb-győztesnek mondhatja magát, mégis talán mint futballista hagy maga után mélyebb nyomot. Kétszeres aranylabdás és mindent megnyert klubszinten és a válogatottban is, a BEK-serleget például háromszor emelhette fel. Edzőként nem dolgozott sokat, de itt is eredményes volt, hiszen a német válogatottal vb-t nyert, az Olympique Marseille-t bár évközben elhagyta, végül a csapat megnyerte a francia bajnokságot, és a BEK-ben döntőig meneteltek (1990/91), de a Bayern Münchennel is Bundesligát és UEFA-kupát nyert. 1994-ben megkapta a bajor klub elnöki pozícióját is, melyet 15 évig töltött be, ugyancsak sikeresen.

Didier Deschamps

Játékosként nem a látványos megoldásairól volt híres, miként edzőként sem a hangzatos nyilatkozatokról és a merész taktikai húzásokról marad emlékezetes, ennek ellenére mindkét fronton megnyert már szinte mindent. Edzőként már „csak” a BL-győzelem és az Eb-győzelem hiányzik a tarsolyából, pedig már mindkét sorozatban „döntőzött”, játékosként viszont makulátlan a pályafutása ebből a szempontból. Sőt, Deschamps eddig a legfiatalabb csapatkapitány (24 évesen a Marseille-jel nyert az 1992/93-as szezonban), aki magasba emelhette a BEK-trófeát.

 Mário Zagallo

Mário Zagallo játékosként (1958, 1962) és edzőként is (1970, 1994) két vb-arannyal büszkélkedhet, igaz 1994-ben csupán segédedzőként segítette Carlos Alberto Parreira munkáját. Alberto Suppici (1930-ban 31 évesen nyert Uruguay élén) után Zagallo volt a második legfiatalabb tréner (38), aki megnyerte a vb-t, és ő volt az első ember, aki játékosként és edzőként is diadalmaskodott a világbajnokságon. A brazil bajnoki címek mellett Copa América-elsőséggel is büszkélkedhet, valamint a World Soccer Magazin 2013-ban minden idők kilencedik legnagyszerűbb szakvezetőjének választotta.

Felejthető futballista – kiváló edző

Arséne Wenger

Bár Arséne Wenger az RC Strasbourg játékosaként francia bajnoknak (1978/1979) mondhatja magát, a szezonban csupán csak két bajnokin jutott szóhoz a csapatban, mégis ez a szezon jelentette játékos-pályafutásának csúcsát, mivel inkább másod- és harmadosztályú csapatokban játszott. Edzőként először Strasbourgban lett az utánpótlás vezetője, majd az AS Nancyval búcsúzott az élvonaltól, ennek ellenére Monacóban meglátták benne a tehetséget, és nem is kellett csalódniuk, mert bajnoki címig és a BEK-ben is elődöntőig vezette a hercegségbelieket. Mégis az Arsenálnál eltöltött 22 év az amire mindenki emlékezni fog vele kapcsolatban, és bár nyert néhány (3) bajnoki címet az ágyúsokkal is, sokkal inkább a sokpasszos stílus, és a szép foci egyik legjelentősebb képviselőjeként fogunk rá emlékezni, mintsem az eredményei miatt.

José Mourinho

José Mourinho szöges ellentéte Arsène Wengernek, hiszen nála csak az eredmény számít, míg a stílus sokadlagos dolog. Mourinho korán rájött, hogy nem lesz belőle jelentős játékos, így már korán elkezdett elemzéseket készíteni edző apjának, majd Bobby Robson tolmácsa lett a Benficánál, majd az FC Barcelonánál is. 

Ezután leült több portugál csapat kispadjára is, és végül a Porto trénereként robbant be a köztudatba. Négy országban is (portugál, angol, olasz, spanyol) bajnok lett a csapataival, valamint a Portóval és az Interrel is megnyerte a BL-t. Válogatottat még nem irányított, de nem lenne meglepő, ha egyszer a portugál nemzeti csapat kispadján látnánk.

Alex Ferguson

Bár Sir Alex a Rangersben is játszott, és mérlege sem mondható rossznak (41/25), mégis egy kupadöntőben okozott végzetes hibája miatt távozni kényszerült a csapattól. Csakúgy mint játékosként, edzőként is skót kiscsapatoktól indult, míg végül az Aberdeennél csinált hírnevet magának. KEK-et és három bajnoki címet nyert a csapattal, vezette a skót válogatottat is a ’86-os vb-n, mégis a Manchester United élén eltöltött 27 évével írta be magát a futball történetébe. Ferguson személyében ötvöződött a stílus és az eredményesség is, mindent megnyert a csapattal, sőt az 1998/99-es szezonban véghez vitte azt a bravúrt csapatával, hogy a bajnokság és a BL mellett az FA-kupát is megnyerték.

Joachim Löw

Joachim Löw egy teljesen átlagos Bundesliga-karriert tudhat maga mögött játékosként, jobb és rosszabb szezonok közepette a címek elkerülték. Edzőként viszont már első állomáshelyén eredményes volt, hiszen a VfB Stuttgartot UEFA-kupa-győzelemre vezette 1997-ben, majd a következő szezonban KEK-döntőbe vezényelte a gárdát, amely azóta sem ért el hasonló sikereket. Löw osztrák bajnoknak is mondhatja magát edzőként, mégis a német válogatott élén tört be a topedzők sorába, ugyanis egy Eb-ezüst és egy vb-bronz után vb-aranyhoz segítette a Nationalelfet 2014-ben.

Luiz Felipe Scolari

Luiz Felipe Scolari édesapja korának egyik legjobb brazil védője volt, így fia hamar rájött, hogy jobb, ha inkább edzőként kamatoztatja a futball iránti lelkesedését, mintsem hogy állandóan az apjához hasonlítsák. Scolari 2002-ben vb-aranyig vezette Brazíliát, majd két évvel később a portugálokat EB-ezüsthöz segítette, a Grémióval pedig brazil bajnokságot és Libertadores-kupát is nyert. A brazil szakvezető igazi vándormadár, eddig három válogatottat irányított, valamint már nyolc országban dolgozott klubedzőként. Ezenkívül két vb-rekordot is Scolari tart, ő az első edző, aki két egymást követő világbajnokságon két különböző nemzettel is a legjobb négy közé tudott kerülni, valamint két egymást követő világbajnokságon 12 győzelmet szerzett, amit szintén nem ért még el senki.