Messi tanácsadója cáfolja, hogy a Miamival tárgyalnának

Lionel Messi k

Lionel Messi egyik tanácsadója cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint az argentin válogatottal a katari labdarúgó-világbajnokságon szereplő világsztár az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) érdekelt Inter Miamihoz igazolna.

„Ez nem igaz – jelentette ki Marcelo Mendez az amerikai CNN televíziónak. – Nem zajlanak ez ügyben tárgyalások.”

A Times című brit lap vasárnap írt arról – forrás említése nélkül –, hogy a többek között David Beckham tulajdonában lévő tengerentúli klub vezetői bíznak abban, hogy a 35 éves, hétszeres aranylabdás támadó a katari vb után aláír hozzájuk.

Messi szerződése az idény végéig szól a Paris Saint-Germainnél, s korábban már beszélt arról, hogy egyszer szívesen igazolna az Egyesült Államokba. A tudósítás szerint az Inter Miaminál Cesc Fabregasszal és jó barátjával, az uruguayi Luis Suarezzel játszhatna együtt, akiket szintén csábítanak. A három futballista korábban az FC Barcelonában szerepelt, bár Fabregas és Suarez éppen váltották egymást 2014 nyarán.

Messi Katarban az ötödik, egyben utolsó vb-jén játszik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?