Sport

Méretes zakót szabott a Poprád Somorjának

Somorja | Ősszel immár ötödször kapott ki az STK Fluminense Somorja (0:4) a II. labdarógó ligában.
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. szeptember 16. 11:10

Peu
Az egykori sikereinek színhelyére visszatérő Peu sem tündökölt a Poprád ellen.  (Őry Tibor felvétele) 

Ezúttal a Tátra aljai ellenfél adott leckét eredményes játékból a felső-csallóközieket. 
 
Kezdetben semmi sem utalt arra, hogy a mérkőzés végére nagy buktába fut bele az STK, amely nagy iramot diktált. Az első fél órában alig engedte ki a saját térfelükről a szervezetten és higgadtan védekező vendégeket. Több parádés hazai támadást tapssal jutalmazott a közönség, ám a nyomasztó mezőnyfölényből egyetlen gól sem született. Pedig helyzet akadt, nem is kevés. A 18. percben a kiugró Pato lövése a bal alsó kapufát súrolva került az alapvonalon túlra. Kisvártatva John viharzott el a jobb szélen, pontatlan  beadását azonban a védők szögletre vágták ki a berobbanó Peu elől. Az első fél óra végén az ötös sarkán kivételesen fedezetlenül árválkodó Sabler nagy gólt akart lőni, de a kapu fölé durrantott.  Majd Pato közeli fejesét tornázta ki Malec. Ennyi eredménytelen kísérlettől vérszemet kaptak és lassanként kimerészkedtek  sündisznóállásukból a vendégek, akik aztán kihasználták a hazai védők immár szokásos szarvashibáit. A 35. percben Zošák lágy beadásának ívét Jánošík rosszul számolta ki. Ezért nem tudott fejjel felszabadítani, csupán hátra  stukkolt, amivel becsapta a későn kimozduló Hajdúchot, aki felett átszállt a labda, amelyet Šesták köszönet nélkül  bólintott a hálóba - 0:1. Röviddel ezután újabb  somorjai fejetlenség, és az üresen hagyott Jančo mintegy tíz méterről kilőtte a jobb alsó sarkot - 0:2. 
 

Szünet után a vendéglátók  megpróbálkoztak legalább a szépítéssel, de sem fizikai sem lelki erejük nem maradt valamirevaló helyzet kidolgozására. Ráadásul gyors poprádi ellentámadás végén Čunta zavarában kézzel ért a labdához és a jogosan megítélt büntetőt  Šesták magabiztosan értékesítette – 0:3.

A kegyelemdöfést Maťaš vitte be a vendéglátóknak, aki látványosan kijátszott kontra végén, tíz perccel a vége az üres kapuba gurított - 0:4. Temetői hangulatban fejeződött be a találkozó, amelyet rövid időre a vendégek  örömujjongása tört meg. Marek Petruš lapunknak nyilatkozva úgy vélekedett, hogy amit elvett tőlük Fortuna istenasszony az egy héttel korábbi, Komárom elleni hazai meccsükön, azt a Pomléban kamatostól visszaadta, hiszen mindössze egy tiszta gólhelyzetük akadt, mégis négy gólt lőttek.

Fegyelmezett védekezéssel és az ellenfél megingásait kihasználva nyertünk 

- közölte a poprádi vezetőedző.

Somorjai kollégája szerint jól kezdtek a védencei, de aztán kétszer is szinte tálcán kínálták fel a góllövés lehetőségét  ellenfelüknek. 

Ilyen elképesztő bakik után  görcsösen igyekeztünk javítani, de már nem tudtunk talpra állni

 - jelentette ki Gustavo Leal. 

 
STK Fluminense Somorja - FK Poprád 0:4 (0:2) 
Pomléi stadion. 345 néző 
Góllövők: Šesták (32.és 55. - a másodikat büntetőből). Jančo (38.), Maťaš (80). 
Játékvezető: Glova 
Sárga lapok: Németh, Štrba, Jánošík -- Pajer 
Az STK felállítása: Hajdúch - John (66.Almaský), Jánošík, Štrba,  Čunta, Mezovský, Németh, Pato, Peu, Sabler (63.Šmehyl), Hruška (46.Euller)

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
lockdown

A szakértői konzílium meghosszabbítaná a lockdownt, szigorítanák a határellenőrzést

17 fa kivágására kért engedélyt az Aréna DSZ

Fakivágással indult a választási kampány Dunaszerdahelyen?

dac

Két gól és más semmi – borzalmasan gyenge meccsen győzött a DAC (GALÉRIA)

útjegesedés

Útjegesedésre figyelmeztetnek Nyugat-Szlovákiában

rendőrség

Már ellenőrzik a rendőrök a karantén betartását!

v

Kitört az indonéziai Jáván a Semeru vulkán, ezrek menekültek el otthonukból

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.