Menesztették Pintért, Dárdai az ideiglenes kapitány

<p>Budapest. Távozik posztjáról Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, a következő három tétmeccsen Dárdai Pál irányítja a csapatot.</p>

ÖSSZEÁLLÍTÁS

Pintért tavaly december 19- én nevezték ki szövetségi kapitánnyá. Irányításával öt találkozót játszott a magyar csapat, két-két győzelem és vereség mellett egy döntetlent ért el (Finnország 1:2, Dánia 2:2, Albánia 1:0, Kazahsztán 3:0, Észak-Írország 1:2). Közülük csak az északírek elleni volt tétmérkőzés, az Eb-selejtezőn elszenvedett vereséggel már az első forduló után nehéz helyzetbe került a válogatott a továbbjutást illetően.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke bejelentette: ideiglenesen, a téli szünetig a Hertha BSC alkalmazásában álló Dárdai Pál, korábbi 61-szeres válogatott játékos irányítja a csapatot, aki csak erre az időszakra vállalta a felkérést, teljesen ingyen.

„Az ő karaktere, az a 17 év, amit Németországban töltött játékosként nagynevű edzők irányítása alatt, az elfogadottsága, amelytől reméljük, hogy egységet kovácsol a válogatott tagjai között, bízunk benne, ellensúlyozza a tapasztalatlanságot” – nyilatkozta Csányi, hozzátéve, hosszabb megbízást is el tudott volna képzelni Dárdainak. A 38 éves szakemberrel szemben megfogalmazott elvárásokról az MLSZ elnöke elmondta, Dárdai saját maga tűzött ki olyan célokat, amelyeket ha megvalósít, akkor a válogatott visszakerülhet a versenybe az Eb-selejtezősorozatban.

Pintér menesztésével kapcsolatban Csányi hangsúlyozta, az, hogy kilenc hónap után ilyen döntést kellett meghozni, az őt kinevezőknek a felelőssége is, de ő maga nem gondolkodik a lemondáson. A szakmai bizottság értékelése szerint Pintér túl nagy kerettel dolgozott, valamint a rendszeres összetartások ellenére volt a csapatban olyan játékos, aki korábban nem szerepelt a válogatottban.

„Pintér stílusa eltért a korábbi szövetségi kapitányétól, Egervári Sándorétól, aki sokkal szelídebb volt. Azt gondoltuk, az ő irányítása alatt a válogatott küzdőképessége és harciassága sokat fog növekedni” – mondta Csányi.

A következő kapitány kiválasztásánál 20–40 Magyarországon dolgozó szakember véleményét is ki fogják kérni. „Nem kapkodunk, a téli szünetben lesz végleges döntés. Nem mondom, hogy külföldi lesz a kapitány, mert egyszer már ebbe a csapdába kerültem. Van 5–6 jelölt, ismert edzők, olyan is, aki csapatával túljutott a vb-csoporton. Olyan edzőt keresünk elsősorban, akinek válogatottal is van tapasztalata” – jegyezte meg Csányi.

Dárdai Pál október 11-én a románok elleni Eb-selejtezőn mutatkozik be a kispadon, majd három nappal később a Feröer-szigetek ellen irányíthatja az együttest. Az idei utolsó tétmeccsen a finneket fogadja a csapat. (MTI, index)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?