Menekülnek a középiskolás diákok a tornaóráról?

Mancal Attila, a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Gimnázium testnevelőtanára

Öt év távlatából nézve, azt mondom, hogy igen. 2001 óta tanítok a Vámbéryben. Különböző sportágakban rendezünk osztálybajnokságot a diákoknak. Régebben nem volt gond a tanítási órák után kezdeni a versenyt, ami akár négyig, fél ötig is eltartott. Aztán ez az idő egyre jobban lerövidült, s most már ott tartunk, hogy a félórás ebédszünetben játszunk egy-egy meccset, vagy ha nincs hatodik órájuk a diákoknak, akkor még folytathatjuk az ebédszünetet követően. A hetedik óra után már kicsi az esélye annak, hogy ez megvalósuljon. Ami a tornaórát illeti, a nyolcévesben a középiskolás korig még szeretnek mozogni a diákok, később már kevésbé, s ez főleg a lányoknál jelentkezik. A fiúknál állandó tábora van a sportolásnak. Aki nem sportolt, vagy nincs hozzá adottsága, az menekül, kibúvókat keres. Nagyjából a tíz–húsz százaléka a gyerekeknek. Nagyon kicsi azoknak a száma, akik abszolút nem sportolnak, ők nem éreznek annyi bátorságot magukban, hogy beálljanak a többiek közé, mert nincs rá tehetségük. Akkor inkább nem vállalják a mozgást és felmentést kérnek.

Kiss Ervin, a galántai Kodály Zoltán Gimnázium testnevelőtanára

Csak fiúkat tanítok, s nálam kilencvenöt százalékos a részvétel a testnevelési órákon. Ha valaki hiányzik, az legtöbbször betegség miatt nem tornázik. A gyerekek szeretnek. Ha megadok nekik mindent, akkor megszeretik a tantárgyat, így a testnevelést is. Szerintem minden gyerek eleve szereti a testnevelést. Keménynek, de következetesnek kell lenni. Bizonyos dolgokban elnézőnek is, és a gyereknek meg kell adni azt a lehetőséget, hogy játsszon. Mert az a klasszikus testnevelés, amiben mi nőttünk fel, hogy a negyvenöt percből harmincötöt güriztünk, aztán esetleg a végén öt percet játszottunk, az már elmúlt. Az óra felének játéknak kell lenni, hogy szeresse a gyerek a testnevelésórát. A négyéves gimnáziumban nem tapasztalom a mozgásigény iránti érdeklődés csökkenését. A nyolcévesből érkezőknél előfordul, mert köztük több a túlsúlyos diák, az elkényeztetett gyerek. Egészében véve azonban nem látok gondot. Nálunk úszás is van, a heti két óra testnevelés mellett plusz egy óra. A szülői féltés érezhető, ha egy kicsit náthás a gyerek, írják a felmentéseket, hogy ne ússzon aznap. Inkább azt mondanám, átlagos képességűek a diákok. Azelőtt több volt a tehetség, aki elindulhatott az élsport felé. Most kevesebb az a gyerek, aki hajlandó keményen dolgozni, elérni valamit sportágában. A jó átlagos gyerekből azonban nagyon sok van. Ha akarnak, sportolhatnak, én megadok nekik mindent.

Kudlicska Róbert, a pozsonyi Duna Utcai MTAG testnevelőtanára

Véleményem szerint igen. Lányokat tanítok, s mintha közömbössé vált volna nekik a testnevelésóra. Azt észlelem, inkább fitneszre meg hasonló divatos dolgokra óriási pénzeket költenek, amit az iskolában is megkaphatnának, de valahogy nem vonzza őket. Igyekszünk kreatívak lenni, bevezettük a floorballt, fitlabdákat is szereztünk, ezzel is próbáljuk vonzóbbá tenni a testnevelést. Valaki kapható rá, de nem mindenki, értük bármit tehetünk, nem segít. Szerintem ehhez a szülő is hozzájárul. Sokan szeretnék, ha mozogna a gyerek, ugyanakkor nagyon sok lány felmenteti magát a torna alól, ami régebben nem volt. Nem mondanám, hogy növekvő tendenciáról van szó. Inkább embertípus kérdése, vagy azon múlik, hány követője akad egy-egy kezdeményezőnek az osztályban. Nagyon egyszerű orvosi igazolást szerezni arra, hogy ne tornázzon a diák. A felmentetteknek legalább a fele olyan, aki járhatna testnevelésre, de egyszerűbb nekik papírt szerezni, utána nem hordanak tornaruhát, és nyugtuk van. Végül készítenek egy szemináriumi munkát, hogy legalább valamivel motiváljuk őket. (jmk)