Pozsony. Jubileumi, tizedik felvonásához érkezett a jégkorong Extraliga. Nem sokkal a vasárnapi rajt előtt megváltozott a hokibajnokság hivatalos elnevezése: a West és a Boss után ezúttal a Slovenské telekomunikácie olvasható a „cégtáblán”.
Megvédi elsőségét a Slovan?
A fehér mezes Slovan hokisai ismét bajnokságot szeretnének nyerni Eugen Vojtišek felvételeNemcsak a név változott, hanem a lebonyolítási forma is némileg eltér a tavalyitól. Az alapszakasz 54 fordulóból áll (szeptember 8-án kezdődik, s február 25-én ér véget), a tíz csapat hatszor játszik oda-vissza alapon egymás ellen. A körmérkőzéses sorozatot követően a nyolc legjobb a rájátszásban, azaz a playoffban (március 1-jén rajtol, és április 15-én zárul) folytatja. A következő kulcs szerint alakul ki a párosítás: 1.–8., 2.–7., 3.–6., 4.–5. Mindig az alapszakaszban jobb helyezést elért csapat kezd hazai pályán, s a hetedik, sorsdöntő meccsen is otthon játszhat (négy győztes mecscsig tart a párharc). A kilencedik számára véget érnek a küzdelmek, a sereghajtó ezúttal már nem játszik osztályozót a második vonal legjobbjával, hanem elbúcsúzik az Extraligától. Az I. liga éllovasa viszont rájátszás nélkül feljut az élvonalba. Az is újdonságnak számít, hogy ha az alapszakaszban, a rendes játékidő után döntetlenre áll a találkozó, ötperces hosszabbítás következik. Amelyik csapatnak sikerül a hálóba találnia a rájátszásban, megnyeri az összecsapást. A playoffban döntetlen esetében 2x10 perc hosszabbítás következik. Addig játszanak, amíg nem születik meg az ún. aranygól. A rendes játékidőben szerzett győzelemért 3 pont jár, a hosszabbításban kiharcolt sikert kettővel honorálják, ha a rájátszásban nem születik gól, mindkét csapat kap 1-1 pontot, a túlórában elszenvedett vereségért az idei bajnokságban nem jár pont.
A tíz csapat közül kilenc is a playoff-sorozatba jutást tűzte ki fő célul, az újonc iglóiak már a bennmaradással, azaz a kilencedik hellyel is elégedettek lennének. A 2000/2001-es pontvadászat legjobbjai, a zólyomiak felettébb visszafogottak, „csak” az elődöntőbe jutásról beszélnek. Ezt azzal indokolják, hogy ezúttal nem igazoltak neves hokisokat, hanem sajátnevelésű korongozókkal egészítették ki a keretet. A legtöbb korongozó, tizenkettő a poprádi együttesből távozott. A pozsonyi Slovan szakvezetői (Miroslav Králik, a futball-klub korábbi első embere lett az új szakosztályelnök) a tavalyi diadal után természetesen csak a címvédéssel lennének elégedettek. Érdekesség, hogy a bajnok Slovan költségvetése a legnagyobb (51 millió korona), a zólyomiaknak és a kassaiaknak egyaránt 50 millió áll rendelkezésükre, míg az újonc iglóiak csak 15 millióból gazdálkodhatnak.
Juraj Široký, a Szlovák Jégkorong Szövetség elnöke közvetlenül a bajnoki rajt előtt kijelentette: „Mindent megteszünk, hogy a hokiliga attraktív összecsapásait közvetítse a televízió. Minden jel arra mutat, sikerül megállapodnunk az STV-vel, s októbertől már kép-ernyőre kerülhetnek az Extraliga-mérkőzések.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.