SZABÓ LÁSZLÓNemcsak a kisebb, de a nagyobb légitársaságok is azon ügyködnek, hogyan és miként lehetne a leghatékonyabban túlélni a magas üzemanyagárak okozta válságot.
Megszűnnek az olcsó és közkedvelt járatok
SZABÓ LÁSZLÓ
Nemcsak a kisebb, de a nagyobb légitársaságok is azon ügyködnek, hogyan és miként lehetne a leghatékonyabban túlélni a magas üzemanyagárak okozta válságot. A Malév például bezárja a tengerentúli járatait, a SkyEurope is megszünteti az írországi járatokat, a Ryanair pedig több gépet pihentet a téli szezonban.
SkyEurope
A fapados légitársaság a téli menetrendtől megszünteti a dublini és a Cork-i járatait. A légitársaság szóvivője szerint ennek oka, hogy az Írországban dolgozó utasok közül egyre többen térnek vissza, így nincsenek kihasználva ezek a járatok. A másik ok pedig, hogy ezek a városok sokkal messzebb vannak, mint például London, vagy a népszerű Párizs, így a megtakarítás mértéke még jelentősebb. Pozsonyból tehát a téli menetrendben már csak az ír Ryanair repül az ír fővárosba. A Kassáról induló járat is megszűnik, a kelet-szlovákiai városból október 28-től nem lehet eljutni közvetlen járattal Írországba.
Malév
A Malév a téli menetrendtől megszünteti a New York-i és torontói járatait, és kivonja flottájából a hosszú távú járatokon üzemelő Boeing-767-esket. A magyar légitársaság ez év szeptember 21-én repül utoljára Torontóba és október 25-én New Yorkba. A légitársaság a veszteséges üzemeléssel indokolja a járatok megszüntetését és jelzi, hogy a továbbiakban elsősorban a dinamikusan fejlődő kelet-európai piacokra összpontosít. A légitársaság közlése szerint a kerozin árának emelkedése miatt a Budapest-New York-Budapest légi út üzemeltetési költsége utanként 7 millió forinttal (900 ezer korona/30 ezer euró) több az egy évvel korábbinál. A magas üzemanyagárak mellett, és az alacsony repülőjegyárak miatt még a teltházas gépek is veszteséget termeltek. Ennek oka, hogy a gépek férőhelye csupán 186 volt, másik gépen is csak 236 utas fért el, ennyi utassal, és napi egy járattal nem lehet nyereséget termelni. Ezért a Malév hosszú idő után döntött a presztízsjáratnak számító vonalak megszüntetéséről. Megválnak a két Boeing 767-es géptől is, az egyiket várhatóan visszaadja a lízingcégnek, a másikat pedig vagy eladja, vagy pedig bérbe adja a légitársaság. Az intézkedés következtében a légitársaság 2009-ben 4,4 milliárd forintot, azaz 579 millió koronát (19 millió eurót) takarít meg.
Ryanair
Gazdaságosabb a földön parkoltatni a repülőgépeket, mintsem Budapestre járni velük: a téli időszakban a visszaeső utasforgalom alacsonyabb jegyárakat kényszerít ki, az olajárak magasak, így drága repterekre nem éri meg közlekedni – áll a Ryanair közleményében, amely szerint novemberben és decemberben 180 budapesti járatukat törlik. A pozsonyi járatokat nem törli az ír fapados, így a téli időszakban is repül a következő városokba: London, Barcelona, Bristol, Dublin, Milánó, Edingburg, Frankfurt, East Midland, Stockholm. A Ryanair nem csak Budapestről vonul ki az említett időszakban. A BBC Online közlése szerint november 4. és december 19. között nem repül Baselba, Krakkóba, Rzeszovba, Palma de Valenciába és Salzburgba.
Wizzair
Meglepő módon a magyar fapados háza tájáról nem járattörlésről, hanem új célállomások nyitásáról érkezett hír. Wizz Air a múlt héten két új járattal bővítette útvonalhálózatát Budapestről. Csütörtökön emelkedett a levegőbe az első járat Velence-Treviso irányába, szombaton pedig felszállt az első járat Oslo-Torp repülőterére. A Budapest – Oslo–Torp járatot a Wizz Air idén télen szünetelteti, majd jövő nyáron kínálja újra.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.