Prága. Elképzelhető, hogy az idei férfi és női közös kézilabda-bajnokság lesz az utolsó cseh–szlovák pontvadászat.
A csehországi Sport című lap értesülése szerint az ottani klubok ellenzik a nemzetközi küzdelemsorozatot. „Korai még a HIL és a WHIL megszűnéséről beszélni.
Megszűnnek a közös bajnokságok?
A csehországi Sport című lap értesülése szerint az ottani klubok ellenzik a nemzetközi küzdelemsorozatot. „Korai még a HIL és a WHIL megszűnéséről beszélni. Igaz, az egyesületek vezetőivel tárgyaltunk, de addig nem akarok nyilatkozni, míg nem értesítettük a szlovák felet ” – mondta Jaroslav Chvalný, a cseh szövetség elnöke.
A szlovákok egyértelműen a közös bajnokság mellett foglalnak állást. „Eddig még hivatalos értesítést nem kaptunk, de arról tudunk, hogy a cseh csapatok képviselői a HIL megszűnését javasolják ” – nyilatkozta Pavol Derfényi, a Szlovák Kézilabdaszövetség első embere. Jiří Kekrt, a HIL élén álló Karviná edzője: „A sport szempontjából nagy kár lenne, ha megszűnne a közös bajnokság. Az egyik fő válóok az is lehet, hogy néhány cseh város, ahol a kézilabda nagy népszerűségnek örvendett, most nem szerepel a legfelsőbb osztályban, s így a fiatalok sem érdeklődnek a sportág iránt”.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.