Meglepték a gömörieket

Pozsony. Szombaton délután hárompontos hátrányba került az élvonal felé kacsingató rimaszombati labdarúgócsapat, mert Pöstyénben, a szenciek ideiglenes otthonában 2:0 arányú vereséget szenvedett.

Pozsony. Szombaton délután hárompontos hátrányba került az élvonal felé kacsingató rimaszombati labdarúgócsapat, mert Pöstyénben, a szenciek ideiglenes otthonában 2:0 arányú vereséget szenvedett. Mivel legnagyobb riválisaik, az éllovas besztercebányaiak és a licsérdiek nyertek, így a gömöriek lecsúsztak a harmadik helyre.

Vas Ferenc, a rimaszombatiak szakosztályelnöke: „Nagyon csalódott vagyok! Nem kellett volna kísérletezni, az új taktikánk nem vált be. Kezdettől fogva csak egy előretolt csatárral játszottunk, ez alaposan megzavarta az együttest. Védelmi hibákból kaptuk a gólokat, kár, hogy Piszár az első félidő elején kihagyta a meccs legnagyobb helyzetét. Szünet után már két csatárral próbálkoztunk – de eredménytelenül. Szombaton a Slovan tartalékcsapatát fogadjuk, amelyet nem szabad lebecsülni, majd idegenben következik a besztercebányaiak elleni rangadó. Egy biztos, nehéz két meccs előtt állunk. Egyelőre fel sem merült az edző-csere gondolata, őszi teljesítményünket közvetlenül a 15. forduló után elemezzük.”

Jozef Valovič, a szenciek vezetőedzője: „Fegyelmezetten, taktikusan és főleg határozottan futballoztunk, úgy hiszem, megleptük a gömörieket. Ezt egyrészt Szolotruk gólratörő játékának is köszönhetjük.” (zsi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?