Megint csak egy gól döntött

Az Európa-bajnokságok történetében eddig még csak kétszer fordult elő, hogy egy csapat egygólosnál nagyobb különbséggel nyerte a nyitómeccset.

Hogy a hölgyek nem szeretik a focit? Nem erről tanúskodik a felvétel, amely egy osztrák női szurkolóról készült tegnap délután, az Ausztria–Horvátország összecsapás előtt. Szombaton a bázeli megnyitóval kezdődött meg a 13. labdarúgó Európa-bajnokság.Reuters-felvételA svájci–cseh összecsapás nem lógott ki a sorból, mindkét csapat elsősorban a védekezésre figyelt, bár a svájciak nem akartak hazai pályán leégni, s nem is kellett szégyenkezniük a teljesítményük miatt. „Csak gratulálni tudok a fiaimnak, ennél jobb játékot már nem igazán nyújthattak volna. Ez olyan meccs volt, amelyet akár meg is nyerhettünk volna, vagy legalább döntetlenezhettünk volna, ám ez a vereség sem jelenti azt, hogy számunkra véget ért az Eb. Emlékeztettem a játékosaimat, hogy négy éve a portugálok is vereséggel kezdtek a csoportban, aztán egészen a döntőig meneteltek” – nyilatkozta az 1:0-ás cseh siker után Köbi Kuhn, a svájciak szövetségi kapitánya.

Cseh kollégája, Karel Brückner elismerte, csapata döntetlenre játszott: „Az volt a legfontosabb, hogy ne kapjunk gólt. Utána már nagyon nehéz lett volna egyenlíteni. Nem játszottunk valami fényesen, de győzelemmel kezdtünk.” (ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?