Meggyőzte bécsi hallgatóságát

Még jobban szeretném befolyásolni a mozgalom munkáját. Az idei bécsi tanácskozás címe „Fair play – az elmélet és a gyakorlat kihívása” volt. Én ezen egy kicsit módosítottam, és előadásomat „A fair play kihívása: az elméletet ültessük át a gyakorlatba” címmel mondtam el. ĺgy akartam rámutatni arra, hogy próbáljunk a sok elméleti munkából átváltani a hétköznapokra. A különböző köz-gyűléseken nagyon szép és értékes előadások hangzanak el, különféle szakemberek beszélnek a fair play szerepéről a sportban, a mindennapi életben, méltatják az élsportolók viselkedésének jelentőséget. Ez mind nagyon fontos, de gyakran megfeledkezünk azokról, akiket elsősorban meg kell szólítanunk: a gyerekekről, a fiatalokról. Tudjuk, minden társadalom annyit ér, amennyire képes törődni a felnövekvő nemzedékkel, amely a leggyengébb láncszeme. Egyben könnyen is befolyásolható, mert nincs és nem is lehet annyi tapasztalata, mint nekünk, korábban születetteknek. Ezért – véleményem szerint – az Európai Fair Play-mozgalomnak is meg kell találnia az elmélet és gyakorlat közötti egyensúlyt, és ehhez szeretnék nagymértékben hozzájárulni.

Mi késztette arra, hogy földrészünk fair play-mozgalmának vezérkarában folytassa munkáját, miközben idehaza már nincs e mozgalom klubjának élén?

Nagyon szép gyermekkorom volt, harmonikus, jó házasságban élek, két egészséges, kedves – már tulajdonképpen felnőtt – gyerekem van, és aránylag sikeres sportolói pályafutásra tekinthetek vissza. Ebből szeretnék valamit visszaadni, nem a társadalomnak – mert ez egy eléggé tág és személytelen fogalom – hanem a gyerekeknek, fiataloknak. Többek között azzal, hogy nekik szóló projektumok kidolgozásával, készítésével, szervezésével, támogatásával foglalkozom. Ilyen például az a fociverseny, melyen különböző nemzetiségű, Szlovákiában élő fiatalok vesznek részt. Mi elértük azt, ami a politikusoknak nem sikerült: egy csapatban játszott az izraeli és palesztin fiatal. A másik szép példa az „Iskolai öttusa a sport, tolerancia és fair play jegyében”, amely 2003 szeptemberétől az iskolaév végéig tartott. Ebbe több mint 300 szlovákiai, valamint különböző európai ifjúsági szervezetek és iskolák is bekapcsolódtak. A projektum sikerén felbuzdulva folytattuk a munkát, és így született meg a „Coubertin Akadémia a sport, tolerancia és fair play jegyében”, amelyről részletek a www.coubertin.sk honlapon találhatók. Mind a két projektum a Szlovák Pierre de Coubertin Bizottság közreműködésével jött létre, a honi iskolaügyi minisztérium támogatásával, Csáky Pál miniszterelnök-helyettes és az Európai Fair Play-mozgalom védnöksége alatt. Különösen büszkék vagyunk arra, hogy az utóbbi projektumot az Európai Unió jelentős anyagi támogatásával sikerült megvalósítanunk. Ez mind azt bizonyítja, hogy nem kell egy mozgalom élén állni ahhoz, hogy az ember dolgozzon. Elég szeretni a munkánkat és azokat, akiknek a kedvéért teszünk valamit.

Minek vagy ki(k)nek köszönheti újraválasztását?

A munkámnak, s mindazoknak, akik otthon segítik, támogatják a tevékenységemet, és meg vannak győződve annak fontosságáról. Szerintem nem elég bírálni a fiatalokat. Egy statisztikai kimutatásból tudom: minden ötödik gyerek már kiskorában hajlamos az agresszivitásra. Sokan a tv-műsorokat, filmeket hibáztatják. Lehet, hogy valakinek ez megnyugtatja a lelkiismeretét, de ez csak egy olcsó kifogás. Véleményem szerint a fiatalok elsősorban a szülők, környezetük hatása alatt vannak, mert ez az élő valóság, és nem csak egy nagyjából két óráig tartó műsor. Ezzel a megállapításommal a résztvevőket is meggyőztem. (jmk)