Megérkezett Mr. Knockout

Galánta |

<p>Megérkezett Szlovákiába Xhavit Visoka (Mr. Knockout) albán profi ökölvívó, aki szombaton Vágsellyén lesz Kovács Tamás (Tomi Kid) ellenfele az Európai Bokszunió (EBU) félnehézsúlyú címéért.</p>

„Nem akar a média elé állni, visszahúzódva, egyedül tölti el a hátralévő napokat. Annyit azonban elmondott, hogy mindent megtesz azért, hogy ő vigye haza az övet” – nyilatkozta ellenfele érkezéséről lapunknak a galántai bunyós.

Mr. Knockout Pristinából érkezett, tehát korábbi értesüléseinkkel ellentétben nem Kassán él, ahol tavalyig tartózkodott. Várhatóan népes albán szurkolótábor jön buzdítani őt, Tomi Kid pedig azt reméli, hogy neki az itteni magyarok fognak minél nagyobb létszámban szorítani a vágsellyei sportcsarnok lelátóján. „Visoka veszélyes ellenfél, ezzel tisztában vagyok, és felkészülök a lehető legrosszabbra is – tette hozzá Kid. – Biztosan rámront az elején. Négy-öt percig biztosan nagy izgalmak lesznek a ringben. Ha akkor nem üt ki, akkor nyerni fogok. Igaz, nem tudom, milyen formában van. Magamról viszont tudom, hogy mit végeztem el, az edzéseken sorra bokszoltam erősebb ellenfelekkel, akik két menetenként váltogatták egymást. Jól bírtam ellenük.”

Szombaton 18 órakor kezdődik a bokszgála: előbb szlovák–magyar meccsek lesznek amatőr bunyósok között, majd az est fénypontjaként következik a Kovács– Visoka profi címmérkőzés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?