Megbotlott az olasz fekete csődör

Elképesztően izgalmas, esőben és fordulatokban gazdag versenyen szenvedett vereséget a Ferrari. Hamilton átvette a vezetést a világbajnokságban.

Hamilton nagyszerű taktikai győzelmet aratottReuters-felvételTisztán, baleset nélkül rajtolt el a mezőny, a következő körtől kezdve azonban nem volt olyan szakasza az esős versenynek, amikor ne történt volna valami. Futószalagon cserélték a csapatok az orrkúpokat és vezetőszárnyakat, a kipörgésgátló nélkül esős körülmények között nagyon nehezen vezethető autók pedig pörögtek-forogtak.

Eleinte olybá tűnt, hogy a brazil Felipe Massától nem lehet elvenni az első helyet, hiszen rettenetes tempót diktálva pár körön belül mintegy 12 másodperces előnyt autózott össze az őt üldöző Hamilton–Räikkö?nen-páros előtt. Az első hely méginkább biztosnak látszott, mikor az ötödik körben Hamilton a vízen megcsúszva érintette a palánkot és egy jobb hátsó defekttel kellett a boxutcába vánszorognia. Sokan nem is sejtették, hogy ez mennyire megváltoztatja a futam végkimenetelét. Massát ekkor jelentősen lemaradva a kissé halványan teljesítő Kimi Räikkönen követte, őt viszont az egyre gyorsabb Robert Kubica. Ekkor, mint derült égből villámcsapást kapta meg a finn a boxutca-áthajtásos büntetését, mivel három perccel a verseny rajtja előtt még nem voltak autójára szerelve a kerekei. Massa igyekezett elszakadni az addig hibátlan Robert Kubicától, ám nagy igyekezetében a lassan száradó pályán hibát vétett, és bár össze nem tört, a „Lengyel Villám” elvette tőle első helyét.

A második boxkiállásokat követően aztán Massa számára világossá vált, ő itt bizony nyerni nem fog, hiszen nem sikerült elég jó köröket futnia ahhoz, hogy megverje a kerékcsere miatt hátracsúszott lengyel fiút. Az élen ekkor Lewis Hamilton állt, és mindenki azt várta, hogy kiálljon ő is a boxba és helyreálljon a Kubica, Massa, Hamilton sorrend. Várták tehát Hamiltont, ő azonban nem jött, sőt, az egyre száradó pályán egymás után futotta a jobbnál-jobb köröket, amolyan adok-kapok játékot játszva az esőben zesniálisan teljesítő Adrian Sutillal, aki ekkor az ötödik helyen autózott. Világossá vált, hogy a brit koccanását kihasználva teljesen megtankolt autóval engedték vissza a versenybe és ez a taktika kifizetődni látszott, hiszen a körről-körre könnyebb autóval és az ekkor már kitűnően tapadó gumikkal másodperceket vert rá üldözőire. Aztán, mikor előnye már csaknem negyven másodpercesre nőtt, szintén kiállt tankolni és magkapta a száraz pályára való abroncsokat, mivel ekkorra már szinte mindenki ezeken futott. Bőven belefért előnyébe, azonban a sors tartogatott még egy kis meglepetést mindenkinek.

Mintegy 17 körrel a verseny vége előtt Nico Rosberg a pálya egyik kritikus pontján csúnyán összetörte autóját, így ismét be kellett jönnie a biztonsági autónak, azonban a sok lekörözött versenyző és a széthúzódott mezőny miatt ez a fázis olyan sokáig tartott, hogy világossá vált: a futam nem fog beleférni a kétórás időlimitbe.

A sorrend ekkor a következőképpen alakult: első helyen a magabiztos és gyors Lewis Hamilton, mögötte a megfontolt és hibátlan Robert Kubica, majd a minden bizonnyal erősen frusztrált Massa, majd az élete versenyét futó Adrian Sutil és Kimi Raikkönen következett. Szinte az egész világ ekkor a két Ferrari közé ékelődött Force India versenyzőnek drukkolt, hiszen a nagyok közé beékelődve esőben eszméletlen gyors és kitűnő versenyt futott.

Teljesen addig, amíg a biztonsági autó kiállását követő második körben Kimi Räikkönen elvesztve uralmát a kitörő Ferrari fölött hátulról telibe nem találta autóját. Sutil versenyének vége volt,

A 78 körösre tervezett Monacói Nagydíjnak az időlimit letelte után a 76. körben lett vége. Lewis Hamilton fölényes győzelmet aratott, a McLaren pedig taktikait.

MONTE CARLÓI KRÓNIKA

MONACÓI NAGYDÍJ (76 kör, 253,840 km): 1. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) 2:00:42,742 (átlag: 126,171 km/ó); 2. Robert Kubica (lengyel, BMW-Sauber) +3,064 mp; 3. Felipe Massa (brazil, Ferrari) +4,811; 4. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) +19,295; 5. Sebastian Vettel (német, Toro Rosso) +24,657; 6. Rubens Barrichello (brazil, Honda) +28,408; 7. Kazuki Nakadzsima (japán, Williams) +30,180; 8. Heikki Kovalainen (finn, McLaren-Mercedes) +33,191.

A VB-PONTVERSENY ÁLLÁSA 6 FUTAM UTÁN: 1. Hamilton 38, 2. Räikkönen 35, 3. Massa 34. Csapatok: 1. Ferrari 69, 2. McLaren-Mercedes 53, 3. BMW-Sauber 52.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?