„Még öt meccset is bírtam volna”

A feljutás karnyújtásnyira volt, ám végül mégsem jött össze. A magyar jégkorong-válogatott drámai végjáték után a 4. helyen zárt az idei divízió I/A-as világbajnoksá-gon, ám Vay Ádámot a torna legjobb kapusának választot-ták. A 24 éves hokissal a britek elleni csalódásról, a szlovákiai utánpótláscsapa-tokban szerzett tapasztala-tairól és az NHL-es álmairól is beszélgettünk.

A magyar válogatott 15,8 másodpercre volt a vágyott feljutástól a divízió I/A-as vb-n, ahol az utolsó meccsen 2:1-re vezetett a britek ellen, ám ők a végjátékban egyenlítettek, ezzel ők lettek a feljutók. Sikerült már megemészteni azt az utolsó mérkőzést, és annak az utolsó percét, vagy azért ehhez több idő kell?

Nagyjából sikerült, beletörődtem már ebbe. De még most is nagyon nehéz. Nem könnyű beszélni róla, hogy ennyin múlt az egész.

Az a meccs nagy trauma volt a szurkolóknak és a játékosoknak is. Ilyen helyzetben mit jelent egy kapusnak, hogy a torna legjobbjának választották?

Meg vagyok elégedve a saját teljesítményemmel, de jó lett volna, ha ezt egy feljutással tudom megkoronázni. Nehéz, nehéz…

Nagyon izgalmasan alakult a torna, az utolsó játéknap előtt még 64 különböző variációs lehetőség volt a feljutásra és a kiesésre vonatkozóan. Ez volt a legkiegyenlítettebb világbajnokság, amelyen valaha részt vett?

A csapatok és a játékosok is folyamatosan fejlődnek, egyre inkább eltűnik a különbség, ami esetleg még 5-6 éve megvolt. Sokkal nehezebb minden nemzetnek a dolga, egyre nehezebb feljutni. A vb összes meccse úgy alakult, hogy a saját kezünkben volt a sorsunk, de ezzel nem tudtunk élni.

Ön szerint min múlt? A statisztikák szerint a magyarok lövéshatékonysága volt a leggyengébb, lehetett ez a döntő faktor? Vagy tényleg csak egy pillanatnyi kihagyás jött a végén?

A gólarányunk nem volt a legjobb, de inkább az döntött, hogy az utolsó meccsen jött ez a kihagyás. Sok minden közrejátszott a dologban, kihagytunk egy büntetőlövést, a végén tördelhettük volna jobban a játékot… Ha kiütjük a korongot a kék vonalnál…

A vb során hét nap alatt öt meccset játszanak a csapatok. Mennyire megterhelő ez a sorozatterhelés, főleg egy kapusnak? Egy perc pihenőt sem kapott, mind az összes meccset végigvédte.

Kint Amerikában azért rakják rám a terhelést, így képes voltam mindig csak az adott nappal foglalkozni. Abszolút nem éreztem magam fáradtnak, csak egy dolog zavart: nagyon meleg volt a jégcsarnokban. Ezért is vettem le a sisakot meg a kesztyűt, hogy kapjak egy kis oxigént. Nem tudom, hogy a mezőnyjátékosoknak mennyire volt ez megterhelő, én bírtam, szerintem még öt meccset is bírtam volna. Mentálisan mindig az adott meccsre koncentráltam, nem foglalkoztam azzal, hogy úristen, mennyire fáradt vagyok, vagy úristen, mi lesz még, hanem mindig csak az adott nappal. Ennek segítségével tudtam friss maradni.

Hogy látja a csapat jövőjét, mennyi idő kell ahhoz, hogy feldolgozzák ezt a csalódást?

Szerintem a nyár folyamán ez meg fog történni. Amint elkezdődik a szezon, mindenki már a saját dolgára fog koncentrálni, és amint jön a következő vb, akkor már azzal fogunk foglalkozni, nem a múlttal. Én legalábbis így vagyok vele.

Közben már zajlik az A csoportos világbajnokság. Nézi a meccseket, van kedvenc csapata?

Nincs konkrét kedvenc csapatom, ha meccset nézek, én mindig csak a kapusokat nézem, csak őket figyelem, hogyan mozognak, hogyan reagálnak egyes helyzetekre, és persze azt is, hogyan bírják a terhelést.

Jelenleg az amerikai Rapid City Rush csapatában játszik, amely az NHL-es Minnesota Wild harmadik vonalbeli (EHCL) fiókcsapatának számít, utánpótláskorában azonban több szlovák egyesületben is megfordult. Milyen volt magyarként Szlovákiában szerepelni?

Három évet voltam Léván, két évet Pozsonyban a Hoba csapatában, egy évet pedig Nagyszombatban. Léván nagyon barátságosak voltak, befogadtak, Pozsonyban már inkább érezhető volt a szlovák–magyar ellentét. Ott már én is észrevettem, hogy nem nagyon kedvelnek, de nem törtem meg. Utána pedig már ők is befogadtak, amikor látták, hogy mindent megteszek, hozom az eredményeket, edzésen is száz százalékot nyújtok. Ettől kezdve már ők is befogadóbbak voltak.

A nyelvi akadályokat hogyan tudta áthidalni?

Tanultam valamennyit szlovákul, egy évet jártam a pozsonyi Duna utcai iskolába is. Egy éven át próbáltam szlovákul tanulni, de sajnos, azóta nem használtam a nyelvet, úgyhogy el is felejtettem.

Hogy látja, szükségük lenne a fiatal magyar játékosoknak ehhez hasonló külföldi tapasztalatszerzésre?

Szerintem mindenképpen a játékosok hasznára válna, ha ilyen hokinemzetnek számító országban jégkorongozhatnának, de szerencsére Magyarország is egyre jobban fejlődik, mi is egyre inkább kezdünk hokinemzetté válni.

Mit gondol arról, hogy a jelek szerint két magyar klub, a DVTK és a MAC is a szlovák extraligában fog indulni?

Szerintem a meccsek szempontjából mindenképp jót fog ez tenni. Megtapasztalják azt, milyen a szlovák hoki, láthatják, milyen ott a hozzáállás, hogyan hajtanak a csapatok… Ez nagyon hasznos lehet a magyar hokinak.

Amerikában mennyire volt nehéz beilleszkednie?

Szerencsére ott nagyon barátságosak az emberek, de ha visszanézünk a történelembe, láthatjuk, hogy Amerika szinte csak bevándorlókból áll. Ezért is lehetnek ennyire befogadóak. A hokit illetően a pálya méretét volt nehéz megszokni, hiszen ott keskenyebb pályán játszanak, és más a kapu körüli felfestés, eleinte ez is szokatlan volt. Ott jobban ráhangolódnak a profizmusra, ha egy játékosnak fizikoterápiára kell mennie, akkor minden segítséget megkap az edzőtől, kapusedzőtől… Minden úgy zajlik, mintha az NHL-ben játszanánk, próbálják megadni ugyanazokat a dolgokat.

Mekkora esélyt lát arra, hogy egyszer az NHL-ben is pályára lépjen?

Amíg élek, addig ez lesz az álmom. Reálisnak látom ezt a dolgot, mindent meg fogok tenni ezért. Ha úgy alakul, hogy mégsem, akkor is legalább elmondhatom, hogy rajtam nem múlt, mindent megtettem, nem adtam fel.