Még nem tudni, meg kell-e műteni Miklós Editet

Miklós Edit

További vizsgálatok alapján dől majd el, hogy meg kell-e műteni Miklós Editet, aki az alpesi sízők világkupa-sorozatának ausztriai állomásán, a szombati szuperóriás-műlesiklás során bukott.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint a versenyző "jobb térdében szalagszakadás történt".

A phjongcshangi téli olimpiára készülő síző 50-es rajtszámmal vágott neki a pályának Bad Kleinkirchheimben, és az utolsó kaput kihagyva haladt át a célvonalon, hanyatt esett, a hátán többször megpördült, majd percekig mozdulatlanul feküdt a havon. Rövid idő múlva a mentők hordágyra tették és helikopterrel a villachi kórházba szállították. A közlemény szerint ott megröntgenezték, majd úgy döntöttek: a tavalyi műtétét végző kezelőorvosa, Christian Schenk nyilatkozzon arról, hogy olimpiai részvétele és a jövője szempontjából mi a megfelelő eljárás. 

A versenyen jelenlevő Stark Márton szövetségi kapitány elmondása szerint Miklós Edit nem vesztette el az eszméletét. 

"A célegyenes előtt túl közel ment az egyik kapuhoz, korrigált, de úgy érezte, mintha valami elvitte volna a lábát. Ezek után nem akarta megterhelni a jobb térdét, és ezért csak úgy tudott megállni a célban, hogy eldőlt. A jobb lábában fájdalmat érzett, a bal lába szerencsére sértetlen maradt. Pozitívak vagyunk, és reméljük, semmi olyan komoly sérülés nem történt, ami miatt ki kell hagynia az olimpiát."

A szakvezető elmondta még, hogy amennyiben csak a belső szalag sérült meg, elkerülhető a műtét, de ha a keresztszalag, akkor várhatóan megműtik a versenyzőt.

Miklós Edit szinte napra pontosan egy éve sérült meg az ausztriai Altenmarkt-Zauchensee-ben, a világkupa edzésén, miután mindkét térdét meg kellett műteni. Küzdelmes rehabilitációs időszak következett a számára, majd augusztusban kezdte el a havas edzéseket, és december elején tért vissza, Lake Louise-ban a világkupa-sorozatba.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?