Még nem mondtak le a feljutásról

Mint ismeretes, a bacsfai futballcsapat az utóbbi három esztendőben zsinórban nyerte a bajnokságokat, s így jutott el egészen a harmadik vonalig. Nyáron sokan féltették a 380 lelket számláló kisközség együttesét, az újonc futballistái azonban minden várakozást felülmúltak, s végül a 3. helyen zárták az első felvonást.

Mint ismeretes, a bacsfai futballcsapat az utóbbi három esztendőben zsinórban nyerte a bajnokságokat, s így jutott el egészen a harmadik vonalig. Nyáron sokan féltették a 380 lelket számláló kisközség együttesét, az újonc futballistái azonban minden várakozást felülmúltak, s végül a 3. helyen zárták az első felvonást. Huszonkilenc pontot gyűjtöttek: kilenc ízben nyertek, 2 alkalommal döntetleneztek, négyszer vereséget szenvedtek, a gólkülönbség 32:15.

„Úgy vágtunk neki a küzdelemsorozatnak, hogy a mezőny első felében szeretnénk végezni. Kedvezőtlen volt a sorsolásunk, az első négy mérkőzésből háromszor idegenben léptünk pályára. Csapatunk igazolta az elvárásokat, s négy forduló után kilenc pontot könyvelhetett el. Ekkor már látszott, jóval merészebb terveink is lehetnek. Sajnos, a Szlovákiában rendezett amatőr Eb miatt több összecsapásunkat elhalasztották. Ezért szeptemberben csupán 2 találkozót játszottunk, viszont októberben 7 alkalommal léptünk pályára, legtöbbször csúszós, mély talajú pályákon. Fáradt futballistáink Vágsellyén, a listavezető otthonában hiába voltak jobbak a kilencven perc nagy részében, a játékvezető támogatását (Miklós szabályos gólját nem adta meg a derbi elején) élvező hazaiak jogtalan 11-essel nyertek” – mondta Németh Jenő menedzser.

A legmagasabb edzői képesítéssel rendelkező Ladislav Hudecnek (korábban a Podbrezovát, a DAC-ot és a Devínt irányította) nyáron több II. ligás ajánlata is volt, ám az Inter egykori középpályása mégis a bacsfaiakat választotta. „Jól döntöttem, hogy igent mondtam a csallóközieknek. (Ha a téli szünetben megkeresnek a második vonalból, megint nemet mondok.) Erős kerettel dolgozhatom, s a vezetők mindenben igyekeznek segíteni. Nem tagadom, számítottam arra, hogy az élmezőnyben fogunk tanyázni. Kár, hogy kulcsembereink közül az élvonalbeli tapasztalatokkal rendelkező Balla, Lopú és Marinič sérülés miatt a szezon kétharmadát kihagyta. Velük még sikeresebbek lettünk volna. Védenceim teljesítményével elégedett vagyok, csupán Léván gyengélkedtünk. De ez a fáradtság számlájára írható.

Miklós Imre (annak idején az Interben, a ligeti együttesben is kergette a labdát) 12 találattal járult hozzá a jó szerepléshez. „A diószegiek ellen mesterhármast értem el, de azt hiszem, a többi meccsen sem okoztam csalódást. Remek kollektívát alkotunk, bízom benne, hogy tavasszal még előbbre lépünk a tabellán.” A 28 esztendős csatár hozzátette: jól érzi magáét Bacsfán, de ha kedvező külföldi ajánlatot kapna, nem habozna.

Hazai meccseikre átalagosan hatszázan látogatnak ki, sokan a környékbeli falvakból érkeznek. A klub főszponzora az osztrák Herz vállalat, emellett több cég is besegít. Az önkormányzat fizeti a felújított stadion működtetési költségeit.

Annak ellenére, hogy 12 pontos a hátrányuk az éllovas vágsellyeiekkel szemben, még nem adták fel a feljutásért folyó harcot. „A télen 3-4 neves játékost szeretnénk igazolni, velük megerősödve igyekszünk ledolgozni a hátrányt. Kedvező a tavaszi sorsolásunk, riválisainkkal, beleértve a Duslót is, hazai pályán mérkőzünk” – fejezte be Németh Jenő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?