Medgyes-gála Dunaszerdahelyen

Dunaszerdahely |

<div>Medgyes Renáta tavaly rendezett először karácsonyi magasugrógálát, idén megismételte. Nagy sikerrel.</div>

Utódait keresi az utóbbi két évtized kiváló magas-, majd távolugrója. Nyolcvan alap- és középiskolás, többnyire dunaszerdahelyi diák viaskodott a magasságokkal, de voltak a mezőnyben bősiek, csilizradványiak és alistáliak is. „Annak örülök a legjobban, hogy sikerült újra megrendezni a versenyt, hogy akadtak támogatók, s a legjobbak díjakat vihettek haza. Külön köszönöm a családomnak azért, hogy segített – tért vissza hagyományalapító szándékkal indított gálájára Medgyes Renáta. – Kíváncsi voltam, feltűnik-e újabb tehetség. Egyetlen fiú, a középiskolások között második Csörgő Levente ugrott elég nagyot, 170 centit. Lenne értelme vele foglalkozni. Mások előtt is nyitva a kapu. Aki kedvet kapott, jelentkezhet.” Hat versenyszámból négyet a Reni dunaszerdahelyi Magy Sport nevű klubjába tartozó védencei nyertek, akik edzés gyanánt szintén elindultak a versenyen. „Arra vártam a választ, milyen úton haladnak. Kiderült, nagyon jó úton. Technikában, erőnlétben egyaránt – méltatta tanítványait. – Kondé Petin kívül, aki 180 cm-rel nyerte a középiskolás fiúk versenyét, mindhárman egyéni csúcsot ugrottak. Lányom, Vodnyanszká Renáta 140 cm-rel a fiatalabb, Tési Evelin 138 cm-rel az idősebb diáklányok között. Fekete Sebestyén 160 centivel a fiatalabb diákok között beállította idei legjobbját, ami országosan is a korosztály 2016-os legjobb eredménye. Kondé tavaly 170, idén 180 centivel nyert, s azóta javult minden téren.” Az idősebb diákok között a bősi Tóth Gergely nyert (165 cm), és a középiskolás lányoknál 140 centi átugrása is elég volt Lelkes Lillának az elsőséghez. Ugyanannyi, mint a fiatalabb diáklányok között győztes Vodnyanszká Renáta teljesítménye. Dunaszerdahelyen megmozdult valami. Tavalytól hamvaiból próbál feltámadni az atlétika, amely tíz-tizenöt éve még virágzott a városban. A magasugrógálán jelen volt Asványi László, a szlovák szövetség somorjai alelnöke is. Újra magára talál a sportok királynője a Csallóköz szívében?
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?