<p>Két éve szerepelt utoljára nagy nemzetközi versenyen – a göteborgi fedett pályás Eb-n 12. lett. Prágában döntőbe szeretne jutni, ehhez vélhetően idei legjobbjára lesz szüksége. Medgyes Renátára ma a selejtező vár a cseh fővárosban rendezett fedett pályás atlétikai kontinensviadalon, a fináléra holnap kerül sor. A dunaszerdahelyi távolugróval még az elutazása előtt beszélgettünk.</p>
Medgyes döntőbe vágyik
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_1425629969355_46.jpg.webp?itok=XyUhOSXL)
BŐD TITANILLA
Milyen érzésekkel utazik Prágába?
Nagyon örülök neki, hogy megyek, tele vagyok reménnyel, boldog vagyok. Egyelőre nem izgulok, majd ha már ott leszek, akkor lehet, hogy fogok…
Két éve Göteborgban a 12. helyen végzett. Azóta nagyon sok minden történt, sérülések hátráltatták, majd edzőt váltott…
Történt egy s más. Sok rossz is volt, de remélem, azon már túl vagyok, és végre jóra fordulnak a dolgok. Számomra már az is nagyon sokat jelent, hogy az alatt a négy hónap alatt, amióta Pogány Misivel dolgozom, sikerült kijutnom a fedett pályás Eb-re, pedig az Achilles-inammal is bajlódtam. Sokat jelent számomra, hogy két év kihagyás után végre ismét nagy nemzetközi versenyen indulhatok. Bízom benne, hogy minden jól fog sikerülni.
Az Achilles-ina már nem fáj?
Hol az egyiket, hol a másikat érzem, de fel vagyok készülve, viszek magammal egy jó fájdalomcsillapítót, hogy a verseny közben ne hátráltasson.
A prágai O2 Arena borítása sokkal rugalmasabb, mint amilyenen a szlovákiai atléták edzenek. Peter Korčok, a szövetség elnöke felhívta a figyelmet, hogy ez lehet előny, de hátrány is.
Számomra ez csak plusz, mert pont azért vettünk részt a lengyelországi, spalai versenyen, hogy kipróbáljam ezt a borítást. Nekem nagyon ül ez a gyors és rugalmas szektor, remélem, ki fogom tudni használni. Nem mindenkinek felel meg ez a pálya, de bízom benne, hogy nekem segíteni fog még pár centit hozzátenni az eredményhez.
Mivel lenne elégedett?
Ha döntőbe jutnék. Ehhez szerintem 640–650 centiméter körüli eredményre lesz szükség. Két éve is 645 körüli ugrással lehetett bekerülni a legjobb nyolc közé. Tudom, hogy bennem van egy ilyen ugrás, csak mindennek össze kell jönnie, a ráfutásnak, a deszkafogásnak, a technikának. Akkor lennék boldog, ha az idei legjobbamat ugranám (Medgyes eddig 633 centiméterig jutott a szezonban, egyéni legjobbja fedett pályán 656 cm – a szerk. megj.), de végül is mindegy, mennyit ugrok, csak legyek döntős.
Ki fogja elkísérni Prágába?
Háromtagú kis fanklubom lesz, anyu, a mostohaapám és a lányom, Renike. És persze az edzőm, akinek egy cseh tanítványa is ott lesz az Eb-n, a hármasugró Lucie Májková, úgyhogy majd cserélgetheti a szlovák meg a cseh melegítőt… Anyuék tőle kapták a jegyeket karácsonyi ajándéknak, a családom az örök szurkolóm.
A Facebook-képei tanúsága szerint a lánya edzéseken is segédkezik önnek.
Igen, azért már ő is tudja, mivel jár ez, mert szokott versenyeken indulni távolugrásban és futásban is. Tudja, milyen fontos számomra most ez az Eb, ő is azt szeretné, hogy végre újra sikerélményem legyen.
Szlovákia minden eddiginél nagyobb, 27 fős küldöttséggel utazik az Eb-re. Örül neki?
Persze, jó a parti, sokat nevetünk, szurkolunk egymásnak. Minél többen vagyunk, annál jobb a hangulat.
Visz magával valami talizmánt Prágába?
Igen, már a szlovák bajnokságon is szerencsét hozott, hogy anyu bepakolta a táskámba apukám fényképét. Most is megkérdezte, ott van-e, de ki sem vettem azóta, ugyanazt a hátizsákot viszem. A temetőbe is kimentem, gyertyát gyújtottam apunak, a képe is velem lesz. Remélem, ő is segít, és végre megint boldog leszek, mint a szlovák bajnokság után.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.