Matúš Lunter diadala Diósförgepatonyban

futás

A csallóközi településen immár 42. alkalommal randevúztak a futók és a kocogók a külföldön is jegyzett Barátság futóversenyen, melyen ezúttal 117-en vágtak neki a 10 km-es versenytávnak. Zömmel csallóköziek, de komáromi, gútai, érsekújvári, füleki és magyarországi résztvevők nevét is olvashattuk a rajtlistán.

Nagy kihívásnak számít kis településen nagyszabású nemzetközi rendezvényt szervezni. Országszerte egyre több versenyt rendeznek, a nagy konkurenciára való tekintettel elégedettek vagyunk a tavaszköszöntő sportos erőpróbánk iránti érdeklődéssel. A sok ismerős arc is azt sugallja, hogy jól végezzük a dolgunkat. Ugyanakkor egyre többen vannak a hazaiak, akik tudatosították a sportos életvitel jelentőségét” – fogalmazott a megmérettetés előtti percekben Gálffy Szilárd, Diósförgepatony polgármestere, aki röviddel a rajt előtt köszöntötte a sportolókat. A helybeli községi hivatal égisze alatt zajló megmérettetést az idén 90 esztendős DSC sportklub támogatta.

futás

A 13 versenykategóriába besorolt futók és kocogók közös rajtjára a diósförgepatonyi futballpálya előtt került sor. A rajtpisztoly dörrenése után a versenyzők az országúton Szentmihályfa érintésével Felsőpatonyig futottak, féltávnál fordultak és a rajt helyszínén, a DSC sporttelepe előtt értek célba. A rajtot követő néhány száz méter után kialakult az élboly, Felsőpatonyban még a Matúš Lunter, Lukáš Gdovin és Marián Šimon alkotta trió haladt az élen. Csakhamar élre állt, a visszaúton fergeteges iramot diktált, a hátát mutatta üldözőinek a pozsonyi Lunter, aki 19 másodperrcel előzte meg a második helyezett Gdovint.

„Öt kilométer után gyorsítottam. Ezzel alighanem megleptem ellenfeleimet, nem tudták felvenni az általam diktált iramot. Egyre nagyobb előnnyel futottam az élen, senkitől sem zavartatva győztem. Örülök, jövőre ismét eljövök” – nyilatkozta lapunknak a célbafutást követően Matúš Lunter.

A nőknél Hering Veronika bizonyult a leggyorsabbnak. Az összes célba érkező emlékérmet kapott. A megmérettetés három leggyorsabb női és férfi versenyzőjét, legifjabb és legidősebb résztvevőjét, valamint a három legeredményesebb diósförgepatonyi férfit és nőt serleggel jutalmazták.

A rendezvényt délelőtt diósförgepatonyi gyerekek sportágnépszerűsítő futása színesítette.

Diósförgepatonyi kategóriagyőztesek

Férfiak – juniorok 20 éves korig: 1. Hegyi Norbert 45:10
21–29 éves korig: 1. Lukáš Gdovin 36:15
30–39 éves korig: 1. Matúš Lunter 35:54
40–49 éves korig: 1. Jozef Chudý 40:22
50–59 éves korig: 1. Branislav Babiš 42:54
60–69 éves korig: 1. Štefan Novák 01:01:31
70 éven felüliek: 1. Szilvási Tibor 01:12: 49

Nők – juniorok 20 éves korig: 1. Tóth Noémi 58:56
21–29 éves korig: 1. Nagy Rebeka 56:30
30–39 éves korig: 1. Zöld Hajnalka 47:45
40–49 éves korig: 1. Heringh Veronika 45:49
50–59 éves korig: 1. Kolarovsky Éva 50:22
60 éven felüliek: 1. Gyurkovics Erika 01:02: 07

Abszolút sorrend – férfiak: 1. Matúš Lunter 35:54, 2. Lukáš Gdovin 36:15, 3. Marián Šimon 38:31.
Nők: 1. Heringh Veronika 45:49, 2. Martina Škovranová 47:35, 3. Zöld Hajnalka 47:45.

A három leggyorsabb hazai futó – férfiak: 1. Molnár László 50:31, 2. Soóky Szilárd 50:48, 3. Szusz Szilveszter 54:32.
Nők: 1. Ferenci Ildikó 53:52, 2. Renáta Hutníková 59:55, 3. Sidó Mária 01:01:01

A verseny legifjabb résztvevője: Molnár László (2008-as születésű)

A verseny legidősebb résztvevője: Szilvási Tibor (1953-as születésű)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?