Martikán gesztusa

Az újságíró-szövetségen belül működő Sportújságírók Klubja az idén 50. alkalommal választotta meg az év sportolóját. A csehszlovák időkben nyolcszor nyert szlovákiai sportoló (köztük a kajakos Szabó Attila 1989-ben), s csupán ketten többszörös győztesek - Anton Tkáč kerékpározót és Jozef Pribilinec atlétát kétszer válaszották a legjobbnak. A jubileumi díjátadóról ők sem hiányozhattak, mint ahogy ott volt a pozsonyi Inchebában az újkori ankétok királynője, Martina Moravcová is, aki hatszor lett Szlovákiában az év sportolója.
Több díjazott viszont nem tudta személyesen átvenni a trófeáját: Jaroslav Katriňák motorversenyző májátültetés után lábadozik, a futballista Martin Škrtel már nem lábadozik, hanem sérüléséből felépülve keményen készül a visszatérésre, s hasonlóan elszántan edz a teniszező Dominika Cibulková is. Marián Hossa, a Detroit jégkorongcsapatának játékosa csütörtök este a San José ellen lépett jégre („Remélem, góllal ünnepli meg ezt az 5. helyet“ -mondta édesapja, fia pedig hallgatott rá, ráadásul a gólhoz még egy gólpasszt is hozzátett), Peter és Pavol Hochschorner pedig hirtelen haláleset miatt hiányzott.
Ott volt viszont a gálaesten az olimpiai bronzérmes birkózó, David Musuľbes, aki Oroszországban volt az év legjobb sportolója is, most mégis boldog volt, hogy Szlovákiában 7. lett, és nem győzte hajtogatni, mennyire hálás, hogy ez az ország adott neki még egy esélyt.
Ott volt Zuzana Štefečeková is, akiről kiderült, nemcsak lőni, hanem énekelni is tud, s mivel a gála másnapján egy vizsga várta, taktikusan üdvözölte a képernyőn keresztül az összes tanárát.
Taktikusan felelt Heister Zoltán, a világbajnoki részvételt kiharcoló férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya is, amikor arról kérdezte a műsorvezető, mikor lesz Szlovákiában 10 000 néző kézilabdameccsen: „Először is kellene egy tízezres sportcsarnok...“
Emanuelle Zanini, az Európa-ligagyőztes férfi röplabda-válogatott olasz szövetségi kapitánya kicsit kellemetlenül érezhette magát a színpadon, ahol egy számára ismeretlen nyelven folyt róla a társalgás (bár a „workoholic“ és a „fanatic“ szavak elég érthetőek és nagyon hízelgőek), rutinosan állt viszont a mikrofon elé a komáromi kajaknégyes, hisz már hatodszor végeztek az élen a legjobb csapat versenyében. Az est poénját Riszdorfer Richárd sütötte el, amikor jókora hatásszünettel mondta ki, támogatást várnak a „sportvezetők irányából is“, s így az egész úgy hangzott, mintha a Smerből várnák azt a támogatást...
Elena Kaliskát arról faggatták, nincs-e kedve jégkorongozóként téli olimpián is részt venni (Kaliská az elmúlt hetekben többször is jégre lépett a Spišská Nová Ves női csapatában), de a kétszeres olimpiai aranyérmes nemet mondott: „Inkább maradok a víziszlalomnál.“ A víziszlalom legnagyobb egyénisége jelenleg egyébként Michal Martikán, s nem csak szlovákiai szinten. Atlanta és Peking olimpiai bajnoka immár 14 éve kirobbanthatatlan a sportág élmezőnyéből, ezzel megelőzte példaképét, a brit Richard Foxot, akinek 13 éven át sikerült a legjobbak között maradnia. Martikán viszont, miután az egyéni dicsőséglistát végighallgatta, inkább társai érdemeit emelte ki. „Sajnos Peter és Pavol nem lehet itt - mondta Martikán, miközben Elena Kaliská meghatottan állt mellette (pedig ő aztán nem az az ellágyulós fajta) - pedig az lett volna az igazán szép, ha mind a négyen egymás mellett állhatunk.“