Martikán 11. aranya

<p>A Michal Martikán, Alexander Slafkovský, Matej Beňuš összeállítású szlovák egység megnyerte a C1-es hajórajok versenyét a Deep Creek-i víziszlalom-vb-n.</p>

SITA-JELENTÉS

A szlovák küldöttségnek ez volt eddig az egyetlen érme a világbajnokságon abban a sportágban, amely eddig az ország összes nyári olimpiai aranyát hozta. (A férfi C2 és a női K1-es hajórajok döntője lapzárta után ért véget.)

A 3xC1-es hajórajok mezőnyében aratott győzelem elégtétel volt mindhárom szlovák versenyzőnek, mivel egyéniben egyikük sem remekelt (Martikán be sem jutott a döntőbe, Slafkovský a 7., Beňuš a 9. lett).

„Délelőtt nagyon mérges voltam magamra. Nagyon érdekes ez a pálya, de nem akarom azt mondani, hogy peches voltam, mivel az időveszteséget még be lehetett volna hozni. Volt néhány olyan rész a pályán, ahol a víz egy kicsit feltartott, és odalett a döntő” – mondta Martikán, aki aztán csapatban kárpótolta magát. A rajok eredményére 45 percig kellett várniuk, mivel a bírók először nyolc büntetőmásodpercet adtak a szlovák egységnek (ezzel csak másodikok lettek volna), azonban hosszas tanakodás után a 19-es kapunál visszavonták a büntetést, ezzel a szlovákok zsinórban ötödször is világbajnokok lettek ebben a számban.

Martikánnak ez a 11. vb-aranya, 1995 óta mindig éremmel tér haza a vb-ről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?