A Hertha BSC irányítói azonnali hatállyal felmentették a labdarúgócsapat vezetőedzőjét, Dárdai Pált, akinek a munkáját az idény végéig Tayfun Korkut veszi át – adta hírül hétfőn a berlini klub honlapja.
Már nem Dárdai Pál a Hertha BSC vezetőedzője
A 45 éves magyar szakember – a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya – januárban ült le másodszor a gárda kispadjára, miután 2015 és 2019 között már irányította az első csapatot. A szezon végén sikerült kiharcolnia az együttessel a bennmaradást.
Az utóbbi négy bajnokiján nyeretlen Hertha 13 forduló után 14 ponttal a 14. helyen áll a Bundesligában.
„Szeretnénk köszönetet mondani Dárdai Pálnak a munkájáért. Az előző szezonban nehéz helyzetben vette át a csapat irányítását, és kihívásokkal teli körülmények között tartotta benn a gárdát az első osztályban” – mondta a váltással kapcsolatban Fredi Bobic, az egyesület sportigazgatója. „Tayfun Korkut kinevezésével szeretnénk elérni, hogy a csapat új impulzusokat kapjon. Tayfun a múltban már bebizonyította, hogy nemcsak stabilizálni tud egy együttest, hanem aprólékos és szenvedélyes munkájával fejleszteni is”.
A 47 éves, Stuttgartban született török szakember játékospályafutása során a Stuttgarter Kickersben, a Fenerbahcében, a Real Sociedadban, az Espanyolban, a Besiktasban és a Genclerbirligiben szerepelt. Középpályásként 42-szer lépett pályára a török válogatottban, edzői karrierjét pedig az utánpótlásban kezdte. A Real Sociedadnál, a Hoffenheimnél és a VfB Stuttgartnál töltött időszak után 2012-től a török válogatott másodedzője lett, majd 2014-től a Hannover 96 együttesét irányította, ezután következett az 1. FC Kaiserslautern, a Bayer Leverkusen, a VfB Stuttgart, most pedig a Hertha BSC.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.