Mányoki Attila a Catalina-csatornát is átúszta

Budapest |

<p>Mányoki Attila a Los Angeleshez közeli Catalina-csatornát is átúszta, méghozzá 11 óránál rövidebb idő alatt - derült ki abból a beszámolóból, amelyet újabb sikeréről juttatott el a magyar hosszútávúszó az MTI-hez.</p>

Az extra teljesítményeivel nemzetközi hírnevet szerzett zalaegerszegi sportember alig két héttel azután állt helyt az újabb próbán is, hogy átúszta a Hawaii-szigetek között található Molokai-csatornát. A Catalina-tengerszoros a negyedik állomása volt az Ocean's Seven elnevezésű sorozatnak, amely a világ hét legnehezebben leküzdhető tengeri csatornájának meghódítását foglalja magába. A 41 éves Mányoki a beszámoló szerint 10 óra 59 perc 40 másodperc alatt teljesítette a több mint 30 kilométeres távot a Saint Catalina-sziget és Los Angeles közötti szorosban. Itt is nagy kihívással került szembe, mivel roppant erős az áramlás, nagyon sok a cápa, amellett pedig éjszakai úszás is várt rá 18 fokos vízben. Hétfő éjjel, nem sokkal éjfél után indult, s csaknem tizenegy órányi úszás után mondhatta el, hogy teljesítette az Ocean's Seven negyedik állomását is. "Nulla óra 29 perckor rajtoltam el, az első három órában jó iramot diktáltam, de ahogy hagytam el a sziget biztonságos területét, egyre inkább éreztem az áramlatot, mely szembe jött velem - írta beszámolójában, hozzáfűzve, hogy nagyon lassan tudott haladni, a táv utolsó harmada már nagyon nehéz volt, az utolsó két órát pedig "valóságos mészárlásként" élte meg. "Tizenkét nap különbséggel megcsináltam a két legnehezebb átúszást a világon. Ilyen rövid időt még senki nem vállalt fel. Jó érzés, hogy képes voltam így is megcsinálni!" - írta. Az Északi-csatornát jövőre, augusztus első felében szeretné teljesíteni, a Cook-szorost pedig 2017 februárjában. Az utolsó állomás a Gibraltári-szoros lesz számára. Mányoki Attila 2013-ban a La Manche-csatornával kezdte, majd tavaly - a világon tizenharmadikként - sikerült átúsznia a japán Cugaru-csatornát, amelyet a természeti körülmények miatt a világ legnehezebb távjának tartanak. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?