Manuel Neuer a világ legjobb kapusa

<p>Óriási meccset hozott a másik BL-elődöntő is, a Real és a Bayern küzdelmét a tizenegyesek döntötték el – a németek javára. <br />Nemhogy az „álomdöntő”, azaz az újabb El Clásico nem jön össze a Bajnokok Ligájában, hanem még spanyol csapat sem lesz ott a fináléban, a Barcelona után a Real Madrid is kiesett a BL elődöntőjében.</p>

Mindez csak az eredmény alapján meglepő, a Chelsea mellett a Bayern München is rászolgált a döntőbe jutásra. Ráadásul az „álomdöntő” így is létrejött, a bajorok a saját stadionjukban szerezhetik meg a kupatrófeát május 19-én.

Ehhez azonban még túl kellett lépniük a Real Madridon, ami nem volt egyszerű meló. Negyedóra után a Real már 2:0-ra vezetett két Ronaldo-góllal, azonban a Bayern kisvártatva szépített. Még fél óra sem telt el a meccsből, és kialakult a hosszabbítást jelentő eredmény – ami a következő kilencven percben nem is változott. Nem mintha nem lett volna elég gólhelyzet, mindkét csapat ziccereket rontott a gyilkos iramú mérkőzésen. Végül tizenegyesekre került sor, ez a Bayern Münchennek hozott szerencsét, ami nem véletlen: a csapatnak ez volt a negyedik tizenegyespárbaja a nemzetközi kupaporondon, és eddig mindegyiket meg is nyerte. A Bernabéuban kilenc játékos jutott szóhoz, és ebből öt hibázott, madridi részről Ronaldo, Kaká és Sergio Ramos (utóbbi az égbe lőtte a labdát).

Ne a hibázókat szapuljuk azonban, hanem istenítsük a kapust, Manuel Neuer ezen a mérkőzésen bizonyította, hogy méltó utódja Oliver Kahnnak a Bayernnél. A Schalkétől vett kapus Ronaldo és Kaká lövését is elképesztő bravúrral hárította a büntetőpárbaj során, a BL-döntőbe jutásból oroszlánrészt vállalva. „Neuer a világ legjobb kapusa” – súgta oda Floréntino Pérez, a Real Madrid prezidentéje a lelátón Karl-Heinz Rummeniggének, a Bayern elnökének. De Neueren kívül lehetne sorolni hosszan a neveket, ismét óriásit futballozott Alaba, és bizonyított egykori szurkolóinak Robben is. A Bayern szurkolói számára egyedül az okozhat keserűséget, hogy Kassai Viktor sárgái miatt három kulcsember (Alaba, Badstuber, Luiz Gustavo) is lemarad a BL-döntőről eltiltás miatt. (S akkor mit mondjanak a Chelsea-nél: a kékek Ivanovic, Terry, Meireles és Ramires nélkül utaznak Münchenbe.)

„Mágikus este volt. Bejutottunk a döntőbe, semmi más nem számít. Azt hiszem, ma este egy üveg borral ünnepelek” – összegzett a mérkőzés után Jupp Heynckes, a Bayern München trénere, aki különösen azért volt büszke csapatára, mert az a tragikus első negyedóra után fel tudott állni a padlóról. José Mourinho tőle szokatlanul higgadtan és udvariasan nyilatkozott. Bár a Chelsea az egyik örök szerelme, azért sok sikert kívánt a Bayernnek a döntőhöz. Beszélt a Real fejlődéséről – a blancók tavaly kupagyőzelmet szereztek, idén övék lehet a bajnoki cím. Filozofálásra is maradt ideje: Mourinho szerint ezen a héten bebizonyosodott, hogy még a legnagyobb sztárok, azaz Messi és Ronaldo is emberek, hibázhatnak.

Mourinho felvetett még egy döntő fontosságú szempontot, ami alapjaiban befolyásolta az idei szezon BL-elődöntőinek menetét. Ez pedig a sorsolás szeszélye. A Bayern München és a Chelsea a két BL-elődöntő közötti bajnoki fordulóban pihentethette legjobbjait. A bajoroknál a hétvégi, Werder elleni kezdőcsapat tagjai közül csupán két mezőnyjátékos (Badstuber, Schweinsteiger) lépett pályára kezdőként a Bernabéuban. A Chelsea-nél Di Matteo ugyanígy rotált, az Arsenal elleni derbin csak Čech, Terry és Cahill szerepelt a keddi, barcelonai kezdők közül. Eközben a Barcelona és a Real Madrid az év meccsét játszotta a Camp Nouban. Talán nem tévedünk, ha azt állítjuk: 2012 tavaszán az első El Clásico miatt maradt el a második El Clásico.


Real Madrid 2-1 Bayern Munich - Penalties by goalsarena2012-3

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?