Manchester City, Monaco, Atlético, Leverkusen: brávó!

Bizonyára sokan emlékeznek 2003 őszére, amikor a Monaco a Deportivót fogadta a BL-csoportkörében. Dado Prso (mi lett vele?) négy gólt szerzett, a vége 8:3 lett a franciáknak. A Monaco ismét részese volt egy gólokban gazdag thrillernek, s bár számukra aligha lesz kellemes emlék ez a találkozó, a Manchester City–Monaco (5:3) mérkőzés joggal tarthat igényt minden idők egyik legizgalmasabb BL-meccsének címére.

A szünetben azt gondoltuk, írhatjuk a cikket a paradigmaváltásról. A Monaco sokkal jobban játszott a Manchesternél, 2:1-re vezetett, úgy tűnt, a PSG múlt heti szuperfocija (4:0 a Barca ellen) után ismét egy francia gárdát dicsérhetünk majd, miközben az angolokat lassan el is temethetjük (lásd: Bayern–Arsenal 5:1). A második félidő viszont majdhogynem leírhatatlan. Falcao tizenegyest hibázott, majd lőtt egy csodálatos gólt, csakhogy a Manchester City (BL-története során először) négy gólig jutott negyvenöt perc alatt. Így lett végül 5:3.

A meccsnek annyi hőse volt, hogy szinte felsorolni is nehéz őket. Az Angliában korábban teljes csődöt mondó Radamel Falcao fantasztikusan futballozott, lőtt két parádés gólt – igaz, a kihagyott tizenegyese még nagyon sokba kerülhet. S ha már a kihagyott tizenegyesek: a Manchester City ellenfelei sorozatban az ötödik büntetőjüket hibázzák el az angol csapat ellen. A másik oldalon Kun Agüero duplázott, a futballista így Messi után a második legeredményesebb argentin csatár a BL-ben, a ranglistán Hernán Crespót előzte meg. Óriásit focizott Kylian Mbappé, Leroy Sané, illetve az UEFA által a meccs legjobbjának választott Raheem Sterling is. S bár a meccs a ManCity győzelmét hozta, a Monaco közel egy órán keresztül egészen hihetetlen tempóban és pontossággal futballozott. Mintha Falcaóék nem tudtak volna hibázni, ami különösen azért figyelemre méltó, mert a középpályán és a támadósorban szereplő játékosok a 31 éves Falcaón kívül szinte sihederek: Silva 22, Fabinho 23, Bakayoko 22, Lemar 21, Mbappé pedig mindössze 18 esztendős.

Azért ne csak dicsérjünk, a nyolc gólhoz kellettek a gyengélkedő védők is. A Monaco belső védőit lepontozhatjuk ugyan (Glik és Raggi is volt már jobb), de tény, hogy a franciák végzetét a beadások okozták a hajrában, a rendszer a rögzített szituációknál mondott csődöt, s ezt kár volna két játékos nyakába varrni. A túloldalon viszont kabaré volt, amit a két belső védő (John Stones és Nicolás Otamendi) produkált. A második gólnál egyszerűen mögéjük ívelték a labdát, de ezenkívül is hosszan sorolhatnánk a rosszabbnál rosszabb megoldásaikat. Jellemző, hogy a L’Equipe Stonesnak 3-as, Otamendinek 2-es osztályzatot adott (1-től 10-ig terjedő skálán). A viccek vicce: Otamendiért 2105-ben 45, Stones-ért tavaly 56 millió eurót fizetett a City… Subasic kapust (Monaco) sem dicsérhetjük (a második gólt egyszerűen bevédte), mint ahogy a spanyol Lahoz bírónak is volt már jobb meccse, a Manchester Citynek az első félidőben nem adott meg egy (minél többször nézi vissza az ember, annál inkább úgy tűnik) jogos tizenegyest.

Méltatlanul kevés hely marad a Leverkusen–Atlético Madrid mérkőzés dicséretére, pedig itt is potyogtak a gólok, a végeredmény 2:4. Mindez nem fejezi ki hűen a különbséget a két csapat között, a madridiak az első félidőben könnyen szerezhettek volna akár ötgólos előnyt is (a négy gól mellett végül két kapufával zártak).