Majdnem botlott az Artmedia

A ligetiek a 24. fordulóban vették át a vezetést a Corgoň Ligában, s a huszonötödikben majdnem azonnal bakiztak: az első és az utolsó összecsapásán sokáig 0:0 volt az állás. Az Artmedia csak a 86. percben talált utat a nagyszerűen védő trencséni Volešák kapujába – Kozák volt a ligeti megmentő.

„Néha ilyen a foci”

Kozák 86. percben lőtt gólja a megváltást jelentette a listavezetőnekSITA-felvételEzt mondta Vladimír Weiss, az Artmedia edzője, akinek nagy kő esett le a szívéről. „Van az úgy, hogy egy csapat nem és nem képes gólt rúgni. A trencséniek fegyelmezetten játszottak, de a csapatom bizonyította, mennyire erős lélekben. És Kozák is megmutatta, micsoda egyéniség, a döntő pillanatban nem ijedt meg a felelősségtől” – dicsérte csapatát a ligeti edző. Eközben a trencséni szakvezető századszor is elmondta, még mindig hisz a bentmaradásban, csakhogy ami a téli szünetben még elszánt fogadkozásnak hatott, az tizenkét pont nélküli meccs után egyre nevetségesebben hangzik…

Aranyosmaróti pont

Sokkal hihetőbbek a bentmaradásról szóló tervek Aranyosmaróton, illetve Szencen – a ViOn három vesztes mérkőzés után Rózsahegyről hozott el egy pontot. A rózsahegyiek szeretik a kiesőjelölteket, korábban a szenciek sem távoztak üres kézzel az MFK stadionjából.

Megszerezte első tavaszi hazai győzelmét a besztercebányai együttes, méghozzá épp a szenciek ellen, akik nem játszottak ugyan rosszul, Valovič edző mégis dühöngött: „A fociban nem a labdabirtoklási arány, és végképp nem a művészi hatás számít, hanem a gólok! Egy-két játékosomnak magába kell szállnia!”

Rybánsky: Mr. Zero

Legyen kupameccs vagy bajnoki, ha Ladislav Rybánsky áll a kapuban, a Spartak Trnava nem kap gólt. Igaz volt ez az állítás a harmadik helyért zajló rangadón is, a Nitra–Trnava meccs végül 0:0-lal végződött. A nyitrai stadionban közel 7000 néző figyelte, ahogy Rybánsky minden védhetőt és védhetetlent megfog – ez volt a 23 éves kapus nyolcadik meccse a Spartak nagycsapatában, s eddig még nem kapott gólt. Góltalansági sorozata immár 642 perce tart!

Novák újabb négyese

Kassán nyolc gól esett, de ezt csak 850-en látták, pedig lett volna mit nézni a Csermely-völgyben: Ján Novák ismét négy gólt szerzett (tavasszal már tízszer volt eredményes, és jelenleg vezeti a góllövőlistát), s mellette Šimko és 11-esből Kolbas is feliratkozott a góllövőlistára. A hazaiak 6:2-re győzték le a Dubnicát, úgy, hogy az első húsz percben a vendégek voltak jobbak.

A 25. forduló ma ér véget: a címvédő zsolnaiak a Slovan-stadionba látogatnak, a mérkőzést az STV 2 közvetíti. (bt)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?